“Létem-életem, magányom fogja lett
Éreztem s sosem vétkeztem
S a rózsa elhervadt mellettem”

Élete volt az utazás
Vándorolt egész világon át
Célját sosem feledve
Meglelje kit igazán szerethet
Éj kisérte nappalait
Szíve vitte vágyait
Álmai nem változtak
Éveket örökre megátkozta

Keresd költő az álomlényt
Világod lassan véget ér
Hív a messzi sötétség
Álmokat többé sosem látsz
Őrá mégsem találsz

“Érzem lassan itt a vég
Mégsem lelem szépségét
Boldogság így soha nem lesz enyém”

A vándor halálos ágyán elmondta
Hosszú utat miért választotta
Sosem lelte meg miért ment
S abba halt szíve meg
Nem tudhatta, szíve kívánsága
A lény kit igazán szerethet vele volna
Ott halt meg vele
Csókot sosem érezve tőle!

Refrén

“Te vagy itt velem rózsa
Szirmaid már mind elhullajtva
Találkozunk-e valaha újra”