Valahol olvastam régebben, hogy egy cselekvést szokássá váltani 66 napba telik. Jelentem, ma 66 napja nem dohányzom. Ez 2 hónap egy hetet jelent. Viszont igaz, már csak ha iszok szokott kívánós lenni, máskor már inkább kitépném a másik kezéből, s leszoktatnám. Szóval igen, én sem hittem, de ez lett az első amit a bakancslistámról kihúzhatok. (Ami már sikerült az megmarad a múltból. Majd írok erről.)
Állapot üzenetek
Egy tizenegy
Most, hogy így olvasom, mindegy is! Vagy csak egy a tizenegyezerből. Ez lehetek én is, de most nem erre gondoltam. Csak próbáltam elbújni, vagy csak reménykedni, hogy egy fél városnyi gyárban nem futok össze vele. Nem tudom véletlen, vagy sem. Viszont fura, pont az nap, mikor aláírtam a szerződést… Lényeg, hogy nem esett jól, s nem akartam tudja hol vagyok. Persze, ez már mindegy.
Ugyanitt, két kilót híztam. Ezzel elértem a rekordom, eddig nem voltam 65-nél több. Ezt most mindenki eméssze meg. Hétvégén jövök majd. Szerintem.
Remélem végleg
Nem hittem volna, hogy a bakancslistámból ez lesz az első amit kihúzok. Mikor beleírtam, akkor csak terv volt majd. Az, hogy neki álltam nem is volt tervezett. Viszont boldog vagyok, hogy egyedül és magamnak megcsináltam. Kihúzni csak 66 nap múlva fogom (akkor újra írok majd), mert ennyi idő egy szokást felvenni, vagy elhagyni!
Megnyitottam
Az elmúlt másfél évben úgy alakult, hogy amit írok, páran úgy vették az több mint amit én érzek, vagy gondolok. Ennek hatására változtattam az eddigieken.
A feltételek ezek volnának:
Köszi, hogy olvasol. Viszont szeretnék egy-két dolgot kérni!
Fogadd el, hogy ami itt írva van, azok az én gondolataim. Minden itt található kép a magán gyűjteményemből van. Így ezek letöltését, vagy bármilyen formán terjesztését nem engedélyezem.
Bármilyen következtetés amit a blogom olvasása során levonsz, az kizárólag a képzeleted szüleménye!
Amennyiben ezt nem tudod elfogadni, kérlek ne olvass, s keress inkább más olvasnivalót!
Köszi!
Rájöttem
Megvilágosultam miközben sorozatot néztem. Nia, olyan szerelmet akar aki akkor van ott mikor kell, mint írtam. Én is ezt akarom most igazából, nem akarok a fotózás miatt elközeleződni. Akkor meg? Ezt prezentálnom kéne neki! o.O xD Kár, hogy nem működne, tapasztaltam.
Netado tavirat
VOLTAM NETADO TUNTETESEN STOP TOBB VOLT A SAJTOS MINT A TUNTETO STOP NEM MARADTAM STOP NEM VOLT ITT SEMMI STOP
Ma akartam írni
Akartam ma írni, de mindegy majd holnap!
A fagyik amiket ettem mielőtt elfelejtem:
Oreo, Mézes-diós hecsedli, Homokvirág-bodza, Kaliforniai álom, 2 Baileys, Triász. +1 a Vanília a káveban.
Álomnapló: Véletlen múltam
Kórház, Tina, két pasi, Gábris, üldözés. Nono, csarnok, 10 emeletes, alapja régi ház, csarnok.
Álomnapló: Itt a világvége
Többen itt voltunk, aztán volt földrengés, majd egy lökés hullám. Minden elkezdett roncsolódni. Érdekes módon az idősebbek estek el előbb. Majd elküldtek párunkat biztonságba. Rájöttünk, hogy ha jó helyen vagy nem lesz bajod. Visszatértünk, és szóltunk, de addigra páran elvesztek. Olyan is aki nekem fontos, nem tudom ki. Aztán elmentünk kajáért és belénk kötöttek. Közben volt több lökés hullám, meg kiderült nincs áram, egyáltalán nincs. Helyszínek: itthon, kert, Erfurti buszmegálló. Csak kasperre meg edére, Gábrisra emlékszem.