Sok idő után végre sikerült ez is. Kettesben találkoztam Amy-vel. Fura volt, mert eddig nem jött össze, és azért is, mert ha társaságban vagyunk, akkor csak egymásra figyelünk szinte. Most valahogy nem volt meg ez az érzés. Persze, most is a megszokottat hoztuk, de nem volt mire visszafogni magunkat. Talán ezzel veszett el az amit annyira szeretünk. Elején mondta mikor egymás kajába borultunk minden furán nézett. Ez a vidékiben volt. Igazán elhiszem a megdöbbenéseket, hiszen majd 15 év van köztünk, s néha tényleg félreérthető amit teszünk. Oké, mi meg képesek vagyunk rájátszani.
Na, de a lényeg. Úgy volt, hogy a szabadban leszünk, de az idő közbe szólt. Eléggé esett ahhoz, hogy inkább fedett helyre vonuljuk. Pedig egyikünknek sincs baja az esővel. A döntést, én hoztam meg. Mandala lett. Mandaláról röviden annyit, hogy jó hely, de nagyon zsúfolt. Nem lehet igazán személyeskedni. Annyira közel vannak az asztalok, hogy ha akarod ha nem hallod a másikat. Amy Áfonyát rendelt, s mint kiderült eme kis gyümölcs lenne a lányának a neve. (Fiú nevet nem mondott, vagy nem “hallottam”…) Én fahéj álmot ittam, mivel nem szeretem a gyümiteát. Majd egy órát beszélgettünk, erről arról, de csak nem akart az a fránya légkör köztünk oldódni. S még most sem értem az okát. Most sem tudom, hogy mi a kedvenc színe, s hasonló egyszerű dolgokat. Ó, nem is írtam, oda adtam Neki a plüss pingvint. Nem volt még ilyenje, így boldog voltam, hogy szaporíthattam a populációját! Igaz ideglenesen vissza került hozzám, de sejtem többet nem nagyon nyúlhat hozzá senki, úgy védte mikor el akartam venni! Vissza a Mandalához. Mikor indultunk, kijelentettem, hogy LOVAG leszek. Persze, nem jött össze. Sétáltunk kicsit, majd kiegyeztünk a KFC-ben. Igazából, két okból vállaltam. Tényleg kicsit éhes voltam, s érdekelt milyen a hely. Csak ne az Árkádban lenne. Ott ettünk, s itt bukott el a lovagiasságom, ezt már nem tudtam állni. Tudom nem lényeges, de jó lett volna, s kicsit úgy érzem én tartozom most. A végére kicsit lazultunk, de három óra alatt alig valamit kerültünk közelebb egymáshoz.
Végül elváltak útjaink. A buszmegállóban még kicsit beszélgettünk, s itt kaptam meg azt az apróságot amit szeretek Amy-ben. Semmi nem volt, csak a nyakamra kaptam egy puszit a nyakamra. Jól esett, nem szoktunk puszilkodni, inkább ölelkezünk. Én szoktam csak a feje búbjára. Ez mégis jól esett, és még jóval utána is mosolyogtam.
Aperture: ƒ/5.6 | Taken: 2014, szeptember 13. | Focal length: 55mm | ISO: 640 | Shutter speed: 1/60s |
