Be kell vallanom, hogy haldoklik a blog. Akár akarom, akár nem. Sajnos, az a része amit én annyira szeretek benne tűnik el biztosan, vagy csak alig marad meg. Ennek nagyon egyszerű oka van, változik a világ. Már mindig mit írok, s miképp… Az valakinek biztosan nem fog tetszeni, s jönni fog, hogy töröld le te bunkó. Pedig, én már az elején is azért írtam, hogy magamból így adjam ki a feszültséget. Mindent ami bennem felgyülemlett. Most is szeretnék mesélni Zigi dolgairól, a magam dillemájáról, a munkahelyemről, mindenről. A vége persze az lesz, hogy nem teszem meg, mert nem akarom, hogy valaki nekem feszüljön.

Vagy megteszem, és nem érdekel. Csak már az is számít amit itt leírsz. Sajnos, nem elég a neveket megváltoztatni. Igaz, a történetből csak azok tudják ki ki csoda, aki ismer. A (volt) 10-20 olvasom fele szerintem tudta ezt.

A másik, hogy félő, ha leírom amit szeretnék lenne aki jönne “megakarna menteni”, vagy “megváltoztatni”. Egyikre sincs szükségem. Bár van hozzászólási lehetőség, s mindenre válaszolok, nem emiatt írom, nem az interakciók miatt.

A blog személyes része haldoklik, lehet feléled, de lehet már nem fog. Döntenem kell, elviszem más irányba, vagy itt marad az internet tengerén kis szigetnek. Vannak lehetőségeim, mert utazások is lesznek, tudom azt is hozni, van egy videós tervem is.

Úgy érzem tartalom lesz. Szeretném, ha továbbra is itt fognék össze mindent, ahogy ez a Twttr átvételével látszik is. Könyvkritikákat jó lenne írni, azt nagyon. Sejtem, legelőbb jövőre fog normalizálódni, hogy írok valamilyen rendszerességgel. Addig aki olvas, neki köszönöm, s kitartás. A dolgok egy részét leírom majd. Sőt leszenek visszaemlékezések is. A fotók feltöltéséről nem mondtam le…