Eredetileg úgy terveztem, hogy egész héten írom ezt a bejegyzést. Vártam, hogy valami fura, valami nagy történjen. Igazából történt is, s nem is. Lesz itt történet munkáról, Rei-ről, Angyal-t is bemutatom. Végül pár szó Aino-ról. Vágjunk bele.

(Itt volt egy rész, ami idővel visszakerül. Csak úgy néz ki, a bolg tagline-ja szart sem ér. Már megszoktam. Ja, levagyok nyűgőzve, hogy olvastok. Rei, Levir, Rid. Köszönöm, meghatottatok. Ja, szinte minden nap a G60-ban tálalok.)

Az egész még múlt héten kezdődött. Itt járt Levir, s mesélt Rid-ről, s Rei-ről. Igazán meg sem lepődtem. Rid-nek csak a szája nagy, pedig tud ha akar. Szóval, olyan életművész mint az apja. Néztem, mert nem ezt vártam, de valahol tudtam, hogy ez lesz. Rei ott maradt a gyárban. Könyvel. Oké, határeset. Ezt viszont előre tudtam. “Sajnálom, hogy végül azt látom, hogy egy gyári meló felé robogsz.” Ez nagyon kiszámítható volt. Nem igazán értem a dolgokat, de nem érdekel. Csak volt infó elmondtam. Az utolsó amire még várok, na az még messzebb van. Emiatt is vártam, hogy majd jól összefutok velük. Végül ez nem történt meg, más viszont igen. Talán begeneráltam.

Angyal-ról még nem meséltem. Igazából csak egy nő a gyárból. Nem velem dolgozik, sőt nem is a közelemben. Csak egy ideig minden reggel, s délután láttam. Biztos pont volt a napjaimban. A Joyus Draw (azóta lezártam), is miatta indult el. Meg is kapta az angyal rajzot. Kicsit megszerettem. Aztán elmentem én szabira, majd Ő is. Alig láttam. Mire visszaállt volna a rend eltűnt. Sokáig nem láttam, vagy csak egyszer-egyszer. A héten viszont szembejött velem az egyik csarnokban. Kicsit meglepettek voltunk mindketten. Én épp kazettáztam civilben, Ő melós cuccban. Egy bátortalan mosolyt tudtam csak kicsikarni. Közben szívem a torkomban. Én már csak ilyen vagyok. Következő nap kisebb gondok miatt a főportát kellet használnom, így megoldódott a rejtély mért nem látom. Úgy tűnik van amikor kocsival hozzák-viszik. Péntekem szépséges lezárása volt, hogy aznap nem kocsival ment, hanem láthattam a buszmegállóba. Nagy meglepetésemre tőlem pár méterre telepedett le a korláton. (A kép is ekkor készült.) Kíváncsian várom mit hoz a jövőhét. Ó, s nem csak ezért.

Na, akkor meló. Az oké, hogy hétfő, kedd rendben ment. Szerdán itthon maradt a kártyám. Az egy tortúra, ha nem csak egy helyen melózol. Így szinte semmit nem tudtam csinálni. Csütörtökre azért megoldódott a helyzet. Igen ám, de akkor meg mehettem ki az isten háta mögé dolgozni. Nem rossz ott, csak én mindig akkor kerülök oda, ha gáz van. Az meg sose jó. Viszont megtanultam (már el is felejtettem) majd az összes szenyánkat. Innen én kijelentem büfés is vagyok. Letudtam, már vártam, hogy legyen egy normális napom, mehessek a büfékbe. Ahogy azt képzeltem. Pénteken a raktár fogott ott. Két ember mínusz, kell a segítség. Elsőnek kicsit csalódott voltam, de ki nem. Aztán rájöttem, hogy nem sok ember van aki annyit tud, s így lehet dobálni mint engem. Pontosan ott vagyok, ahol lenni akarok. Igen, ezt jó gyorsan el sikerült érnem. Azt hogy ebből mikor lesz hasznom? Ezt nem tudom. Még nem sietek. Közben kasszázni is elkezdtem. Szóval egész jól haladok. Várom mit hoz az október.

Már csak Aino-mról szeretnék mesélni. Ez lesz talán a legrövidebb. Kicsit összezavarodva vagyok. Nem tudom mi lesz. Hagyom, hadd menjen minden a maga útján. Igyekszem minden nap kicsit beszélgetni. Amolyan tartsuk egymásban a lelket. Mindenképp valami változott bennem. Kicsit olyan lettem, mint mikor van valakim. Most akármi is lesz a vége erősebb lettem. Kezdek egy új életet építeni. Igen, azt szeretném, hogy szerepeljen benne. Milyen nagy lesz a szerep, azt csak ő döntheti el. Én várok rá. Hiszen kapott már több verset is. Talán majd kitalálom, hogyan tudom ide hozni. Vágyom rá, talán túl fontos lett. Most csak azt szeretném, hogy eljöjjön majd Krak’n Town.