Nem terveztem, hogy írok ma, de tényleg érdekes, fura és jó dolog is történt. Ezek meg már inkább le akartam írni. Kis inspiráció is jött!
Volt egy kis időm meló közben, s a főnök is ott volt, így megkérdezem. Azért valamikor a raktározást is megtanítják? (Gépi nyilvántartást.) Azt a választ kaptam, hogy az kicsit bonyolult. Pislogtam egy kört, s jeleztem, hogy programozok, weblapot, és programokat. (A raktárvezetőnk mesterszakács.) Kicsit lefagyott, majd közölte, akkor ez még megbeszéljük. Kicsit rosszul esett, hogy ennyire lenézett, de egyenlőre ennyiben maradtunk.
Pár órára rá, mentem fel kávét inni, nézem főnök balra, se gond. Attól még iszok, csak előbb mosdó. Jobbra Ivi… Mi van? Már másodszor. Nem igazán értettem. Miközben csináltam a kávét, meg is kérdezem, mi jót csinál erre, mármint a többiektől. Ő elfoglalt volt. Kiderült, hogy itt fog dolgozni. Érzéseim pusztán egy jelképes fejlövéssel tudtam kifejezni. Két műszakban fog járni, elvileg alkalmanként hétvégén. Ez csak plusz infó volt. A kérdés, hogy mért van az hogy TIZENEGYEZER emberből, akit ismerek tuti megtalál ott. Tényleg nem értem. Jó,nem bántjuk egymást, Nyugiban tudok dolgozni. Így nem keverem a munkát az életemmel. Viszont, ha most valaki ismerős kerül a központba akkor már snki be nem meséli nekem, hogy nincs valami felsőbb irányítás. Legyen a kövi hat hónap.
Amiért pedig írok az Angelina. Végre alakul az új oldala. És most boldog vagyok. Régről követem, és most jó lesz olvasni. Kicsit szintet léptem, mert ez már angol. Igazából, bármilyen nyelven szívesen olvasok. Csak nehéz megtalálni azt ami érdekel. Nem divatot akarok, nem tech blogot. A mindennapi életet, azt amit én is írok sok éve. Ha valaki tud ilyen oldalakat, ne habozzon írja meg. A fontos, hogy elsősorban az illető életéről, s gondolatairól szóljon. Mondanék példát, de csak kettőt tudok, IceCat régi blogja, és az enyém. A többi már nem maradt meg annak. Újban sem találtam ilyet.
Szóval, Angelina újra ír, így kicsit ez az éhségem kicsit kielégítvelesz.
U.I.: Hamarosan publikálom az összes fennmaradt versem. Tippre, olyan 150 körül lesz. Elsőnek egy helyen lesznek, majd később lesz tematikusan, időben és ABC-ben rendezve…
Pingback: Hiszek | StarWish furcsa világa!