Sorsfordítók

Sorsfordítók

Valójában ebben a bejegyzésben nem is arról akartam írni, amiről fogok. Persze, beleszövöm majd, de többről fog szólni. Igazán már nem érzem igaznak, amit akkor gondoltam, de van benne valóság. Kicsit más lesz ez, nem címek lesznek, hanem idézetek.

Elfogadom úgy, hogy ennyi járt;
Mindig elhisszük, hogy jó,
És készül száz fotó,-
De végül majd a tűz emészti el, mert más az, aki kell…

(Majdnem) minden összeállt, hogy elkezdjem a bakancslistám. Sokat kellet gondolkodnom, hogy mit hagyjak benne, s mit vegyek ki. Itt az érzelmi részre gondolok. A fenti idézet jó mutatja, hogy mindegy mit hiszünk végül vége lesz. Készíthetek száz s száz fényképet.Akkor is a múlt porába fog veszni. El kell fogadnom, hogy ennyi van. Mindig csak ennyi, és nem több. Nem léphetek ki az időből, nem lophatok több időt mint amennyi jár. Biztosan meséltem már, a legnagyobb félelmem a halálom. Ez sok mindentől visszatart, és sokszor emiatt nem tudok elengedni másokat. Úgy érzem még nem mutattam meg mindent, nem adtam át, amit lehet. Lehet… Viszont az biztos, hogy neki most ennyi kellet. Lehet, most én tanultam többet. Attól, hogy kapaszkodom, még nem mászok fel. Máshova kell nyúlnom, hogy feljussak.

Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Arról szólt volna ez a poszt, hogy akárkinek az életébe belépek megváltozik. Gyökeresül. Napokig kínzott a gondolat, hogy én cseszem-e el az életüket, vagy most mi is van. Egyáltalán jó vagy rossz, hogy belépek az életükbe? Végül rájöttem. Lényegtelen, hogy mi lesz. Akkor mikor benne vannak akkor kell a legjobbat kihoznom. Persze itt is sok hibát vétettem, de biztos ennem én vagyok a hibása? Megtanultam, több szabadságot kell adnom. Még annál is mint legutóbb tettem. Én csak véleményt alkothatok. Végül mikor kilépnek az életemből, akkor el kell engednem. Amiképp elengedem a rajzaim, a verseim, így az embereket is. Ami utána történik nem az én dolgom. Miképp használjuk fel az egymástól tanultakat, az csak a mi dolgunk. Abban az esetben, ha újra megkeresnek akkor egy új fejezet nyílik, de nem a régi folytatódik. Addigra mindenki új dolgokat tanul.

Átutazók vagyunk, ahol önmagadon át
vált jegyet a Mennyország.
Csak figyelj, mert van út, mely pont odavisz,
Ahova kell, és nem ahova szeretnél.

Nem emlékszem, talán írtam, hogy bonyolult a hitrendszerem. Részben hiszek a végzetben. Elfogadom (próbálom), ha jön a vég, akkor ennyi járt Azt viszont nem hiszem, hogy az oda vezető út is meg lenne szabva. Mindent mi alakítunk. Van egy időd míg itt vagy. Abból viszont te döntöd el mit hozol ki. Ez az egyik fontos része. A másik, amit írtam Fortuna. Hiszem, hogy nem egészen mi alakítjuk szerencsénket. Amit kaptál, abból kell gazdálkodni. Nem jöhet be minden, de tudatosan, kevesebbet támaszkodva a szerencsére többet lehet elérni. Én mindenkit bátorítok arra, hogy legyen saját hite. Bármilyen komplex is lehet. Mindenki hisz valamiben. Legyen az a hatalom, a pénz, vagy a szerelem. Hajt minket előre. Egy megfoghatatlan késztetés, mert hiszel abban hogy lehet. Bennem a kalandvágy az ami hajt. Látni akarok mindent. Megtapasztalni. Szóval hiszek istenségekben. Fortunában, Lughban, a sorsban és abban, hogy a túlvilág nem a vég. Egy rövid utazás, ahol mesélsz az életedről, majd tovább lépsz és bekerülsz az élet körforgásába. (Ó, igen. Hamarosan írok arról mi legyen, ha vége lenne az időmnek!)

Hiszek

Hagyj üzenetet nekem