A blog történetében másodszor írok levelet. Az első amolyan általános lesz, a második személyes. Egy lezárás számomra, elengedés. A címet valóban lehet utalásnak venni. (Akár X-Akták, akár Odaát, jól hangzik.) Persze, hogy valóban az lenne? Döntsétek el. Mielőtt bárki írna, ez egy időzített poszt, mikor kikerül, már nem leszek elérhető. Nem is tudom ígérni, hogy válaszolok (hamarosan). Mindkét levél hetek óta bolyong bennem. Alakult, fejlődött, végül ezek lettek. Ahogy lenni szokott biztos vagyok benne, hogy lesz amit kihagyok. Ezért bocsi, és nem fogom hozzá írni.

Facebook:
Hosszú mérlegelés után, úgy döntöttem bár törölhetném a profilom. Ennek egy apró akadálya van. 2008 óta írdogálok, s ezt nem szívesen hagyom veszni. Valami megoldást kellet találnom erre. Ennek volt az első lépése, hogy kivettem a szülinapomat. Utána elhallgattam, alig írtam ki, és alig válaszoltam levelekre. Csak amire mindenképp kellet. Ami még hátra van, hogy törlök mindent amit itt hagynék. Oldalak, appok, csoportok, emberek. Tudom erről nem is kéne szólnom. Már csak azért sem, mert a követés megmarad, és bárki írhat nekem ezután is. Viszont szeretnék tiszta lappal kezdeni. Rossz volt látni néhány bejegyzést, s túl sok volt az értéktelen szemét. A végén mi lesz nem tudom. Az bizonyos, hogy néhány embertől nehezen fogok megválni, de ha hagyom, csak visszarántana. Rengeteg negatív gondolatom van egy-egy kép, vagy bejegyzés láttán. Ha nem használom rendszeresen a Facebookot jobban vagyok, s ezt párszor teszteltem… Ez vezetett a végső döntésemhez. Köszönöm, és kérlek ezt fogadjátok el!

Lana:
Kicsit félek ezt leírni, mivel már érzem kicsit sok volt amit írtam rólad. Ez az én búcsúzásom. Igazán ezek után már nem nagyon szeretnék jó pofizni, és beszélgetni. Nem tudom elfogadni amit teszel magaddal. (Igen, ettől még a tablóképet szeretném elkérni.) Nos, félek, és le is akarom írni. Ide, mert nem tudok neked írni. Belevágok, igyekszem, hogy téged idézzelek, lehet itt-ott hibás lesz, ezért bocsánat.
Van egy komoly baj velem, mindig segíteni akarok. Ezért is fáj azt látnom, hogy mást csinálsz mint amit nekem mondtál, amihez annyira ragaszkodtál. Emlékszem, hogy akkor az elején nekem még egy tesztet is kitaláltál. Igyekeztem, nagyon. Utána kitaláltuk, hogy együtt megyünk egyetemre. Az volt a terved, hogy segíts az embereknek. Most azt látom, hogy elvesztetted a motivációd. Elvesztél a mindennapokban, Nem, hogy egyetem, de a gimnázium sem sikerül. Tudom, én magyarázok, de nekem nem is volt meg az ami neked megadatott. Elfecséreled az életed. Ezzel nem Rid-re gondolok. Mellette is elérhetnéd az álmaid. Csak akarni kell, s az hogy támogassanak. Sajnálom, hogy végül azt látom, hogy egy gyári meló felé robogsz.
Mikor látlak mindig meglepsz. Oly sokat változol, hogy követni sem bírom. Rövidesen mint külsőre, mint belsőre egy teljesen más lány leszel. Nem tudhatom mit hoz a jövőd, de emlékem szerint egy dolog volt amiről nem akartál lemondani. A speciális étkezésed. Meg is értem, sokat segítettél vele rajtam is. Mára viszont, nem látom azt, hogy ez az elhatározás meglenne benned. Mintha minden amiben hittél semmi porladt volna. Ezt nem tudom nézni. Persze nem is kell. Mint látod épp ez történik, az utolsó kapcsolatot is lezárom. Egyszer majd, ha találkozunk szívesen beszélgetek. Persze, ha beszélgetnél, vagy szükség lenne rám. Tudod merre lakom.
Nem szeretném, hogy ezt az egészet támadásnak vedd. Csak rá akartam mutatni, hogy mennyit adtál fel az álmaidból. Azokból, amik az embereket hajtják. Igaz már nem követem majd mi történik veled, remélem rájössz, hogy mit szeretnél, és tűzön-vízen végig viszed. Ahogy meg ismertelek. Egyenlőre, úgy érzem hibáztam, mikor kiálltam melletted, és ide költöztél. (Igaz, bánni nem bánom.)

Most kérek mindenkit gondolja át megint, hogy írna-e nekem. Tudom, hogy most sokan a nyakamnak ugranának, de mi értelme lenne? Én már döntöttem, és így látom a dolgokat. Ha ezek után is szeretnél írni (eredeti tervemmel szemben) lent megteheted. Nem tudom mikor fogok válaszolni, de ha magamhoz tértem a delíriumból, akkor megteszem.