Ez egy visszaemlékezés, mint olyan kicsit más lehet mint ahogy történt.

Miután Léna szakitott velem, úgy döntöttem elkezdek koncertekre járni. Margaret Island-el kezdem, majd nagyobbat dobva Kowalsky meg a Vega lemezbemutatóra is elmegyek. Bárki bármit mond eddig a Varázsszavak a legjobb almumuk. Én meg jól mentem. Barba Negra Trackbe. Pestre.
Az meg volt beszélve, hogy Szia barátoméknál alszom. Neki is indultam Pestnek. Legy ahogy lesz. Térkép a telón, majd eljutok a Track-be. Sikerült is. Fura mód a hidról is hallgathattam volna a koncrtet. Kicsit fura megoldás volt. Bementem, s Kowát hallgatam mig nem kezdődött.
Az előzenekar egész jó volt. De nem igazán arra vágytam. Kiakartam üvölteni a fájdalmam. El is jött a pillanat. A koncert hatalmas volt. Minden számot lejátszottak az albumról. Az égiek viszont nem voltak kegyesek. Kaptunk egy egész komoly zuhét. Idővel allat igy nem lehetett látni, hogy sirok. Én a lejtőn álltam, nem is akartam előre bemenni. Igen ám, de abból egész komoly sár lett. Alig birtam állni. Volt aki seggest dobot. Alapjában azért mindenki vigyázott mindenkire. Az eső szinte senkit nem ilyesztett el.
Kowáék nagyon nagy arcok. Pár szám alatt ültek volna, de mivel mi is kitartottunk, ezt a lehetőséget elutasitották. Ezzel hatalmasat nőtek a szemembe. Koncert végén nekem a legmeghatározóbb élmégy adta Kowa mikor meghajolt elöttünk, amiért ott voltunk véig bulizuk. Folyt is a polás pulcsimból az eső. Nem kevés.
Agyon ázva éjjeli bussza, nagyn élveztem a buszozást – visszatértem Sziáékhoz. Másnap pedig haza, igen a déliből.