Na jó nem egészen, de tényleg nem tudok aludni. Eljön az este, s félek, nagyon. Nem akarok az ágyba feküdni. Nem akarok egyedül ott lenni. Nem akarok az lenni aki voltam. Félek a sötéttől, hogy gondolkozzak, hogy érezzek. Csak akkor tudok aludni, ha világos van, vagy már nem bírok ébren lenni. Ettől még tudok aludni, 6-8 órákat. Viszont nem este. Mostanában mindig 3-5 óra közt feküdtem. Így sem jó, most sem érzem jól magam. A magány továbbra is emészt. Hiába zártam le, vagy tartok a jövőm felé. Rettegek attól ami előttem áll. Tudom, hogy ez így nem jó, de akárhányszor lefekszem keresem a test melegét, a hajat ahová elbújhatok, hogy megvédjen a világtól.

A másik, hogy egy időre bezár a blogom. Nem teljesen, de az igazán személyes részek, amik másról is szólnak el lesznek rejtve. Egy időre mindenképp. Ennek oka, hogy páran nem értik, ez a blog az enyém, amit írok csak rám tartozik. Nem kell olvasni, ha nem tetszik. Egyéni véleményem, nem erőltetem senkire. Mégis felhasználták ellenem, s ez nem tetszik. Itt akartam minden gondolatom leírni, kiírni ami bánt, s ami éltet. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy a jogok. Nem sértettem meg senkiét. Nem használtam valódi neveket (pár kivétel), hovatovább nem írtam le sosem a vezetéknevet. Az, hogy rálehet jönni ki ki, már nem az én problémám. A fotók amik az oldalon vannak mind személyes fotók, akár ha te írnál, s tennél ki képeket Facebook-ra, Tumblr-re, vagy Twitter-re. Szóval, csak a békesség miatt, kicsit csendesebb leszek. Igaz nagyon már nincs mit kiírni, egy poszt lesz még, ha megírom ami esetleg bántó lehet. Ezt viszont nem tudom mikor teszem láthatóvá. (Vagy az lesz az elejétől, s a pár nevet is megváltoztatom. Persze a nevek utalnak a tulajdonosára.)

Ennyit szerettem volna most…