Mindenképp azzal kezdeném, hogy szerintem a szerelem és a gyűlölet egy azon érzelem. Csak egy hajszál választja el. Egyiknél sem bírod nélküle. Tudni akarod hol van, mit csinál. Ez csak az igaz gyűlöletre igaz…
Inkább mesélek hogyan lett vége Lana-val. Szinte biztos, hogy nagyon hosszú lesz. A kezdetét meséltem, azt is, hogy Rid (a legjobb barátom) szerelmet vallott neki. Ez lett a veszte a kapcsolatnak. Majd mutatok képeket a beszélgetéseikből. Érdekesek. Utólag azt mondta Lana, hogy karácsonykor kezdett kételkedni abban, hogy mi egymáséi vagyunk.Majd január 2-án találkozott Rid-sal. Ez már teljesen a kifelé vezető út kezdete volt. Sokat beszélgettek, és ráébredt arra, hogy ez nem működik, s Rid-t szereti. Csak azért választott engem, mert velem már “múltja” volt. Ezt nem akarta eldobni. Itt én ezt le is zártam. A tüske megmaradt, de minden ment a maga útján.
Csakhogy megint távolodott tőlem, s láttam valami nem stimmel a beszélgetéseikben Rid-sal. Végül újra találkoztak. Nem nagyon volt beleszólásom, hogy ezt engedem, vagy nem. Már nem szeretett engem. Ragaszkodott igen. Elment én lezavartam egy féltékenységi jelenetet, hiszen éreztem vesztem. Haza jöttek, beszéltünk, hogy itt nem az van aminek látszik. Két nap múlva Lana, a kérdésre eltudja-e képzelni az életét velem, azt válaszolta nem. Összepakolt, és visszament Tavára. Oda, ahonnan elszökött. (Visszafogadták, így nem lesz gond.)
Itt jön a történet másik fele, ez volt az amit már nem tudott bevenni a gyomrom. Kedden reggel még velem ébred, s rajzoltam neki. Csütörtökön már Rid-sal ivott. Igaz nem túl szép tőlem, de figyeltem őket. Hozzáférésem volt Lana facebookjához. Vártam a pillanatot, hogy mikor írják le, szeretlek. Ezen a csütörtökön kaptam az első pofont. Kértem Rid-t, hogy öt után, ha Lana-t letette a színházban, akkor találkozzunk. Azt mondta, nem ér rá üzleti ügye van. Két óra múlva Lana írt neki, s azonnal ugrott, s eszé sem jutott, hogy velem találkozzon. Mikor kérdőre akartam vonni, nem vették fel a telefont. Ekkor már sejtettem, “aki udvarol, az meg akar baszni”. Rid nem vitte volna mindenfelé Lana-t, ha nem akar tőle semmit. Pénteken aztán mind a ketten leírták magukat előttem. Suli után, megint találkoztak. Aznap Lana nem ment haza. Nekem végig azt kommunikálta osztálytársával van. Hittem neki, de sántított a történet. Szépen felépített hazugság volt. Meglepően szépen. Szombaton, valamikor délután esett vissza Tavára. Itt már megjött az amit vártam. “Szeretlek – Én is – Hogy jutottunk ide – Nem tudom – De olyan jó – Aha…” Ezt aztán meg is mutattam nekik, hogy látom, lezártam a kapcsolatot velük. Válasznak ezt kaptam: “Hogy mi nem úgy van ahogy gondolod. De nem vagyok benne biztos, hogy érdekel mert a tényeken nem változtat.” Nem tudom ezt hogyan lehet érteni. Este aztán kiderült, hogy ott aludt. Kétlem, hogy nem basztak. Igazából mindegy is. Itt vannak a képek, hogy nem viccelek…
Végül csak kérdéseim maradtak, túl sok. Ha ők a jók, s én vagyok a rossz, akkor mért hazudtak nekem. Talán túl sokszor is. Hogyan egyeztethető össze a hitrendszerükkel, hogy a hátam mögött kialakuljon ez? Lana-nak csak arra voltam jó, hogy én idióta támogassam míg megerősödik? Nem voltam más, csak egy létra? Hogy tud Rid elszámolni magával, két (egy héttel) nappal, hogy kivettem a farkam, ő már ott is van? Milyen értékrend szerint ad fel egy 15 éves barátságot egy lányért? Ezekre egy választ tudok biztosan: sosem voltam legjobb barát, sosem voltam szerelem. Ez fáj legjobban, az árulás.
Nem mondtam senkinek, de itt leírom mi fáj, s mért nehéz lépni… Egyfelől az árulás mindkét fél részéről, nincs talajom. Csak a családom maradt. Akiben hittem elveszett. A másik, hogy Lana vevő volt a fétisemre (vajon csak miattam?), minden nap bodyban volt, s szerette az overálokat. Megint elveszteni egy ilyen lányt. Lelkem kezd darabokban lenni. Persze én hibázok, ezzel is, s azzal is, hogy nagyon szeretek. Nálam nem kérdés, hogy fürdessem, haját mossam, töröljem, masszírozzam, keltsem, kávét hozzak, reggelit csináljak, rajzoljak neki. Ez viszont vissza üt, ezt kevesen tudják elviselni. Tudni kell nagyon bújós vagyok. Lana is az volt, s bolond. Vége, elszállt egy másik faszra, a zavaró, hogy ez a fasz Rid-é. Egyszer talán megbocsájtom, de biztosan nem mostanában…
Két vers is írodott azok is itt vannak.
Szeretni, gyülölni
Gyűlölni akarlak, istenem de mennyire, Őrület határán létezni, s csak élni, Majd egyszer nélkületek felébredni, 2016.I.29. (Lana) |
Vége szakad
Egyszer mindennek vége szakad, Kiveszik a szín mindenhonnan, Világod többet meg nem csalhat, 2016.I.29. (Lana) |