No, nem Teller, s még csak nem is az öcsém. Csak egy jött-ment kocsmában megismert ürge, akit történetesen tényleg Edénak hívnak. Nem tudom hogy mennyiben fogok róla beszélni, s mennyiben magamról. Lesz-e kép vagy sem. Sőt azt sem tudom. hogy ez a bejegyzés kikerül-e ma. Csak az biztos, hogy írni akarok. A mondatok most nem jönnek a számra. Ide viszont bátran írok, “úgysem olvassa senki”.

Tegnap Marcell meghívott egy sörre. Így kezdődött, mint megannyi történet ami megesett velem. Az úr mögöttünk ült, majd kis idő elteltével csatlakozott hozzánk. Beszélgettünk, sokat, és mégis keveset. Egy dolog biztossá vált számomra… Nagyon hasonlítok rá, vagy ő rám. Inkább az előbbi, lévén Ede úr 52 éves. Nagyon jó emberismerő, ír verseket, nincstelen és “megjárta a hadak útját”. Nincs gyereke, felesége, a szüleivel él. Csak épp bringával járja az országot. Amiben más, hogy matekban ott van, és kék szeme van. Számítástechnikában viszont gyenge. Ennyit róla, így érthető, hogy amit mondott az összezavart.

Akkor kezdtem komolyan venni, mikor leszólta a fogaim. Talán az egyetlen gyenge pontom, meg talán a hibáim beismerése. Többször húzta addig a határt, hogy féljek. Ahogyan én is, ő sem szerette a túlságosan személyes kérdéseket. Rengeteget tettem fel gondolkodás nélkül. Végig úgy éreztem magammal ülök szembe. Nos, ha az időutazás lehetséges lesz és visszajöttem akkor két variáció van. Alternatív idősík, és megváltozom, vagy nem változom és mindig vissza tér ide az idő. Végül összeomlik a világegyetem. Bocs, ez a kis kitérő jól esett. Visszatérve nem tudom mi van. Mintha életem egy elágazásánál lennék, s döntenem kell. Nem számít, hogy semerre nincs út. Csak menjek valamerre.

A változtatások egy részét megfogom tenni, ha kilábaltam, ami remélem holnap lesz. Figyelek magamra, a környezetemre. A legnagyobb szégyenem viszont jelenleg megoldhatatlan. A fogaim. Nem tudom erre mikor találok megoldást, de az elmúlt idők döntései sem változtattak volna ezen. Körülbelül 60-70 ezer forintom lenne. Ez vagy elég lenne rá, vagy nem. Hat fogamat kéne mindenképp megcsinálni. Van amit húzni, s van amit nem. Lényeg, hogy amíg nem tudok lépni addig is romlanak, hiába mosom őket… És emiatt vagyok feszült, és van néha a gyomromba a görcs.

Út a semmibe!

Aperture: ƒ/7.1 | Taken: 2011, május 7. | Focal length: 18mm | ISO: 200 | Shutter speed: 1/100s |