KisHerceg és a KisRóka

KisHerceg és a KisRóka

Nem, ez nem egy mese. Gondolkoztam tegnap és tegnap előtt is, hogy megírja-e ezt, de végül úgy döntöttem úgy kerek ha az utolsó pillanatban írom meg. Ez egy lezárása az elmúlt négy napnak. Péntektől máig. Remélem még ma befejezem, legkésőbb este a következővel együtt szeretném ki tenni.

Flashback: A KisRóka Mutat

Igazából ezek levelek voltak jobb napjaikon ezeket dolgozom át kicsit. Azért így mert jól tükrözik az akkori lelkiállapotomat. A nevek persze kimaradnak, s némileg kiegészítem.

Szombat:
Kezdem az elején. Mikor oda értünk lefagytam, hogy merre lehet. Aztán mikor meglett igazából szégyent éreztem. Szégyent mert nem jutottam semmire, mert hagytam eddig süppedni. Akit akkor kipenderített onnan a tesója, az nem az a KisRóka volt akit én ismerek. Egy roncs volt. Miközben a szívem ott valahogy összetört, éreztem, hogy azt kell tenni amit terveztünk. Nem sokkal később elsírta magát. Akkor volt hogy közöltem vele. Vagy bemegy, vagy meghal. Tudom, hogy így van. Hiába közeledett felém, nem reagáltam rá. Sem ölelésre, sem csókra, sem a szavaira. Nem tudom mit érzek, akkor ott sem tudtam. De azt éreztem, hogy nem akarom így látni. Legszívesebben felvettem volna, haza hozom, mint egy elveszett állatot, és rendbe teszem. Az ember viszont nem állat. Nem mentem volna semmire. Végig ez járt a fejemben. Emiatt végig elutasító voltam. Egyetlen őszinte pillanatom pont a tesója feleségét találta meg. Látta hogy remegek. Rendes volt, meg fogta a kezem, s nyugtatott. Igyekeztem tárgyilagos lenni, és semmire sem reagálni. A legvégén adtam meg amit kért megöleltem, s kapott egy csókot. Azzal engedtem el, hogy ha szeret bizonyítsa be. Nem kell nekem még egyszer egy lelkileg beteg barátnő. Én már végig játszottam. Akkor sem jutottam semmire. Azóta az a lány 22 lett. Ma sem lett más. KisRóka 44 éves, elméletileg érett nő. Akkor álljon fel és keressen meg. Közben nem tudok aludni, vagy egyszerűen létezni, mert árulónak érzem magam. Benne voltam, tudtam, hogy ide jut a helyzet. Rengetegszer néztem a leveleimet, hogy nem-e írt, miközben tudom, hogy nem is tud. Szörnyen érzem magam, hogy befekszem az ágyamba miközben őt oda küldtem. A döntések részben az én elmondásaim alapján történtek. Hányingerem van (magamtól, vagy) attól, hogy nem megyek be holnap megnézni hogy van. Reszketek, hogy nem tudom mi a helyzet. Miközben tudom, hogy ez nem kell nekem. Most rúgtak ki, nincs munkám, s még ez is. Így sem aludtam jól mostanában. Esszel tudom, hogy le kéne lépnem, s vissza sem nézni. Anyukámnak egyben igaza van. Most kell kilépnem, vagy végig kitartani. De mi a bizonyíték, hogy megéri…

Vasárnap:
Jelenleg elég hullámzóan vagyok. De leginkább szótlan. Holnapra már van programom, így lefoglalom magam. Továbbra sem tudom mi legyen. Keveset gondolkozom, s akkor sem jutok előre. Ha változik akkor lehet lenne értelme folytatni. De ahhoz látni kéne hogy akar. Holnap valószínűleg osztályra viszik, így esélyes, hogy hívást kapok. Félek tőle. Még nem tudom mi legyen, s amíg ezt nem döntöm el, nem szeretném hallani, vagy látni. Persze, ezt megírom neki majd SMS-ben, ha igazam lesz. Hogy miképp fogom látogatni nem tudom. Nem szeretnék egyedül ott lenni. Már nem vagyok rosszul, semmilyen módon. Inkább azon gondolkozom hogyan tovább. Tudom, hogy csalódni fog bennem, hiszen benne pont ez tartja a lelket. De itt az idő, hogy ne valaki más hátán másszon. A legnagyobb kérdés, hogy vége vagy sem. Ezt most a napokban el kell döntenem. Nem halogathatom. Ettől függ az is hogy mennyit járok be hozzá…

Hétfő:
Jöttek némi információk. A zárt részen van még. Ez azt jelenti, hogy nagyobb lehet a baj, mint gondoltuk. Ez egyrészt megijesztett, másrészt megkönnyebbültem. Nem kapok hívást. A másik, hogy hiányol. Érthető, és részben az én kérésemre nem mondták el neki, hogy mikor megyek. Sokkal jobb napom volt. Kicsit tisztult a kép, de döntést továbbra sem hoztam. Csak le szeretném kapcsolni a villanyt és nézni ki a fejemből.

Kedd:
Jelenleg elég hullámzóan vagyok. De leginkább szótlan. Holnapra már van programom, így lefoglalom magam. Továbbra sem tudom mi legyen. Keveset gondolkozom, s akkor sem jutok előre. Ha változik akkor lehet lenne értelme folytatni. De ahhoz látni kéne hogy akar. Holnap valószínűleg osztályra viszik, így esélyes, hogy hívást kapok. Félek tőle. Még nem tudom mi legyen, s amíg ezt nem döntöm el, nem szeretném hallani, vagy látni. Persze, ezt megírom neki majd SMS-ben, ha igazam lesz. Hogy miképp fogom látogatni nem tudom. Tartom magam, ahhoz, hogy utánad. Sőt, lehet akkor mikor te mész. Nem szeretnék egyedül ott lenni. Már nem vagyok rosszul, semmilyen módon. Inkább azon gondolkozom hogyan tovább. Tudom, hogy csalódni fog bennem, hiszen benne pont ez tartja a lelket. De itt az idő, hogy ne valaki más hátán másszon. A legnagyobb kérdés, hogy vége vagy sem. Ezt most a napokban el kell döntenem. Nem halogathatom. Ettől függ az is hogy mennyit járok be hozzá…
Most félek, nagyon is. Ma fogok találkozni vele. Még van hat órám addig. Kicsit nehéz szavakba önteni mit is érzek. Össze vagyok zavarodva, nem tudom mi lesz, s mit akarok.
Továbbra is kicsit árulónak érzem magam, és szörnyű a közérzetem, hogy bezárattam oda. Tegnap este volt ötödik estéje a zárt részen. Irtózatos bűntudatom van, hogy én közben az ágyamban alszok. Ez nem csak vele van így, bárki mással is. Közben be kell látnom, hogy ennek így kellet történnie. Ha tovább várunk késő. Szeretnék továbbra is vele maradni, de tarok tőle, hogy nem fog talpra állni. Nincs benne hajlandóság. Szeretem, ez nem kérdés. Azt is tudom, hogy ami kettőnk közt volt az a legnagyobb jó indulattal sem lehet kapcsolatnak nevezni. Ma kiderül, hogy merre tovább. Ma érezni fogom. Talán még tudni is. Most viszont csak félelem és az izgalom fura keveréke bolyong bennem.

Este folyattatom a történetet. A tegnapi verset is kiteszem, és meg is magyarázom. Ezen a részen is vannak terveim. Most viszont folyattatom a napom, s remélem nem lesz hívásom. Ettől félek leginkább, meg attól, hogy még mindig a zárt részen van. Akkor nagyobb a baj, mint bárki sejtette…

Hagyj üzenetet nekem