Nézem, ahogy szemed kivilágosodik, amint a nap előbújik a felhők közül. Néztelek, mosolyod most is szép volt, mint mikor megismertelek. Kicsit közelebb hajoltam, hogy jobban figyelhessem szemed. Csak annyira, nehogy kitakarjam az napot. Láttam, igenis láttam, hogy bujkál ott valami. Félre döntötted fejed, hogy láss engem. Szemed elsőtétült, de a mosoly megmaradt. Válladhoz értem hideg kezemmel, a bőröd ezernyi apró dombbal, és völgyel válaszolt. Lejjebb húztam a kezem, és éreztem, amint megremegsz. Mielőtt lett volna időd, ajkadra tapasztottam ajkam. A csók nem volt hosszú, sem szenvedélyes. Csak lopott. Amint vissza húzódtam, éreztem kezed a tarkómon. Ajkaink még nem váltak el egymástól, csak egy lehelet tartott. Apróra nyitottad szád, épphogy érezzem, mit szeretnél. Nyelved lassan előbújt, és kívánta, felfedezte ajkam. Alig engedtelek, ettől erőszakosabb lettél, és ostromolni kezdted fogaim, ajkad szorosan enyémre tapad. Kitartottam, és engedtem. Nyelved érintettem enyémet. Érezem, simogatását, és hogy hívogatja. Nekem ennél több kellet, nem adtam magam. Nyelved enyém alá bújt, felemelte. Lassan ízlelve, hogy követlek-e téged, elindultál vissza felé. Mikor elhagytad ajkam, táncba hívtál. Nyelvünk egymást szerették, kívánták. Végül levegő híján, nevetésben váltunk szét.

2012.I.13 (Péntek) (Dina)