Telefon lesz, vagy nem

Telefon lesz, vagy nem

Úgy döntöttem nem rég, hogy lezárok néhány apróságot az életemben amit eddig nem mertem. Igen, gyáva voltam. Ani az egyik legnehezebb ebben. Elmondani neki, hogy mit gondolok róla. Nekem az ilyenek nem mennek. Lényeg, hogy szóltam neki beszélnünk kellene.

Mára kaptam időpontot. Szokásosan nem jött, de szólt, hogy nem tud. Lebetegedett, innen is jobbulást. Gondoltam egyet, és felhívtam (oké, előtte szóltam neki, hogy hívom). Majd egy órát beszélgettünk. Sok mindent meg tudtam róla. Megint elkezdünk barátkozni, de szerintem, ez is szépen elsorvad majd. Holnapra ígérte, hogy jön. Kevésbé félek már a beszélgetéstől. Tudom, hogy mindegy, nem igazán fog változni a helyzet. Ha jön, akkor holnap mesélek.

A másikat már írtam Fb-n. Valaki tud arra magyarázatot, hogy egy MSN azonosító, hogy kapcsolódik egy Yahooshoz? Egyikünk sem jelölte be a másikat. Mégis jött mindkettőnknek felkérés! Sőt magyar nyelven tudunk beszélni. És kb. 700 km választ el minket. (Meg 12 év!) Jöhetnek a megfejtések! Kép Tumblr található!

Hagyj üzenetet nekem