Elmentem a munkaügyibe kideriteni mit is kell csinálnom a papírral ami jött. Ők egyből küldtek a nyugdíj biztosítóba, hogy onnan kell határozatot szereznem, de az 30 nap. Örülte neki. Irány oda, ott kis várakozás után kiderült, hogy a papír már úton van, de elutasító lesz, mert 2010.II.25-re tették az egészségkárosodásom, ami nem állandó! Így most lehetetlen módon kéne 6 évet összeszednem! 2004 novemberében állapították meg, most hat évemnek kellene lenni! Ha végig dolgozom akkor sem lenne meg! Kicsit sincs hézag, áh! Megint mehetek tovább! Elegem van! :@ Lelombozva elmentem EdE-vel Veres sulihoz, ott volt talija. Én kintt vártam, kijön erre. Lehet szereztem munkát! Udvari gondnok, holnap kell telefonálnom. Kicsit jobb lett a hangulatom, így elmentem Móni anyukájához. Híreket szerezni.
Három órát beszélgettünk, róluk, rólunk, erről-arról, majd elmondtam mért is mentem. Új infókat nem kaptam, inkább csak részletesebeket. Az amindenki idegbeteg lett, nem teljesen. A kúltúrák eltérése, és a természete miatt volt. Ami viszont meglepet, hogy 3 éve kinnt van és nem tud angolul. Bár anyuja mondta, hogy szinte állandóan a húsgyárban van. Viszont ha jól értettem, akkor a Dáviddal szakitott!
Láttam ma is Ivit, mikor jöttem haza a busszal. Amig lehetett a buszt nézte… Én meg Őt. Bár azt nem tudom, hogy a busz, a Csabit (sofőrt), vagy engem nézet. XD Ez is egy apróság, ami jól esett! Kicsit jobb kevem is lett!
Most izgi a holnap miatt, mejd jelentkezem!
[Pótólva: 2010.III.24.]