Tegnap Tina itt aludt nálam. Érdekes volt, 5 hónap után most elöször beszéltünk. Elöször MSN-n, majd kihvtam, és itt folytatuk. Két okból tettem ezt, az egyik hogy unatkozott volna, a másik hogy kiváncsi voltam milyen hatással lesz rám! Lelőve a poént, csak egyszer akasztot ki! De mondom…
Mesélte, hogy otthon mi sem változott, és rengeteget van a Petinél (barátja). Ami engem érdekelt, azt mondom el. A Petivel is szeretkezik, ez nem lep meg, ami rosszul esett, hogy lelettem körözve az ágyban. Azt is furcsálom, hogy neki készít kaját. A Petiéknél. Amin ki akadtam az, hogy neki hajlandó fogamzásgátlót szedni. Ezen annyira felhúztam magam, hogy remegett a kezem, bár szerencsére nem vette észre. De mostmár olyannak láttam amien valójában… Külsőre hasonlít anyjára, és hogy felletébb idegesítő tud lenni. Furcsa az volt, hogy az illata/szaga betöltötte a szobát, s tudtam már nem akarom. (Azt is, hogy aznap még nem fürdött :S ) Nem volt semmien varázs, vagy más… Lezártam és ennek örülök.
Mesélte, hogy az ikreket már nem használja, és felvették modellnek. DE nem megy be, mert a Peti nem örülne neki. Vett egy 80 ezer fotintos bringát, hogy a Petivel tekerhessen. Persze a Peti már most (3 hónapja vannak együtt) más csajjal ment bulizni, aki rá van indulva. Azt is hallotam, hogy dobni akarja a Tinát, mert éretlen és gyerekes.
Furcsa volt az egész, főleg hogy pont 5 hónapja szakitottunk. Nincs sors???