Rokonok és ivászat

Rokonok és ivászat

This entry is part 2 of 7 in the series Miskolctapolca

Tegnap rokon látogatás, és ivászat volt. 3-kor indultunk, voltunk 2 helyen mem kártyát kereseni, az elsőnél bunkók voltak, a márodiknál legalább találtunk egy 512-est áttalakitóval (2500 volt, Köszi Zoli!). Utánna rokon látogatás. Nagybátyónál pizza evészet (33cm egyedül), s egy iszonyat finom kapuccsinó. Ott volt net is, így anyuval is tudtam beszélni. Aztán jött Levir nagyapja, hozzá mentunk átt. Olyan kutyája van mont a Pannon reklámba. Ettünk, aztán visszatértünk Tapolcára. Itt betértünk az első értelmesebb kocsmába, csak az volt a baj, hogy elfogyott a sör (meg 400 volt üvegje). De láttam egy szép (festett) vörös csajt. Utánna kerestünk másik helyet, de nem találtunk. Ígyhát egy drágáb kávézóba jutottunk. Ott csak egy üveg bort ittunk (3200 volt). Mona kicsit többet ivott mint kellet volna, hát megmonta a frnkót. Ezzel csak az volt a baj, azt nem vette észre, hogy vagy pont miatta vagyunk ilyenek, vagy alapból már emberek vagyunk. Érdekes miután elment aludni Levirmel még 2 órát beszélgetünk. A megfigyelései felületesek, amit az ember nem biztos, hogy hallani akar, mert ismeri a hibáit. Én pont ezeket nem mondom ki, inkább figyelek és probálom jobban megismerni. Mégy egy: azt sem fogadta el, hogy minket pont a nyözsgés, az hogy zajlik az élet körülötünk az tölt fel. Ő más mien, emberekkel foglalkozik ok hogy neki nyugalom kell. Megadjuk, de ne eröltessen semit! Most kicsit másnapos vagyok, de javulok. Remélem ma végre láthatom a Miskolci csajokat!

Series Navigation<< KezdetekA pénz >>

Hagyj üzenetet nekem