Szösszenet
Az utolsó nap volt, hogy eggyüt voltunk. Már mindketten tudtuk vége van, csak valami ámítás, ragaszkodás féle kötött minket egymáshoz. Ahogy ott álltunk egymással szemben. Semmi köny, vagy érzelem. Csak ki kellet mondanunk. A levegőben ott lebegett a mondat, de nem szólaltunk meg. Vissza gondoltam az elmúlt négy évre, és tudtam sajnálni fogom. Egy percig azt hittem nem fogom meg tenni, inkább folytatom ezt a csalfa kapcsolatot. Eszembe jutottak az elmúl fél év vitái és kimodtam:
– Vége.
Felismerés
Minen szépség elveszett
Semmi nem maradt nekem
Sötét szobában élem életem
Kötél már rég a kezemben
Vissza gondolok mit tettem
Nincs ki rajtam segithetne
Mindent én tettem veled
S én gyötrödöm helyetted
Hagytam szaladni az életet
Belebuktam ebbe szerelembe
Túlélni tán érdemes lehet
A kötélt lassan kiengedem
Elkell hinnem ez kellet
S te szerelmed kiveszett
Sötétből már kiléphetek
És nem kell többé félelem
2009.VII.26. (Tina)
Elveszett lélek
Egy utolsó gondolat, semmi nincs mi megmaradt
Összetört tükör darabok torz képet mutatnak
Homályban semmi nem marad, mi kiutat mutathat
Egy elveszett lélek örökre e szobának rabja
Elmúlt egy nagy szerelem
Beleöle minden kiveszet
Nem tudja hová mennyjen
Ki az kit még szerethet
Szive nem bita elfogadni, máse lett szerelme
Hozzá vissza nem tér soha, többé itt nincs helye
Elindul hát a halálba, tán megváltást ott lelhet
S ha mégsem lesz, neki már úgyis mindegy lesz
Ki fogja siratni a testet
Szent földbe mikor temetve lesz
Emlékezenk rá még esetleg
Vagy örökre elfeledett lesz
2009.VII.24. (…)
