El jött az ideje, hogy megírjam a második részt! Mint az előző ez is fent lesz a blogomon is (
http://tmtlw.blogspot.com/).

Most már részletekbe bocsátkozom, mesélek a Krisztián problémájáról, hogy a Gábrissal mit tesznek, és hogy mennyire reménytelen a helyzet. Nem panasznak szánom, bár nem titkolom, egy segély kiáltás. (DE NEM PÉNZ KELL!)

Volt egy karácsony mióta írtam. Hát nekünk nem volt (lásd. Karácsonyi üdvözlet a nagybátyámnak!). A helyzet azóta sem változott! Krisztián most már biztos, hogy április elején költözik haza, és itt jár majd pszichiáterhez. Hamarosan kiderül nemet válthat-e. Addig is segítenünk kell! Gábrist a munka helyén szívatták halálra, a túlórát amit dolgozott nem fizették ki, s ami zsebből ment az is köddé vált! (A válságra hivatkozva.) Zsu óvónénisedik, Bence Kittyvel postásdokik. Én a magam részéről épp pihenek, a térdem nem bírta a hirtelen terhelést! (Négy év után nem bírta, hogy hirtelen sokat futárkódom.)

Úgy gondoltam ez lesz az utolsó levelem, de biztos – ha máshogy nem is – a blogomon keresztül írok még.

S úgy érzem most kellene elárulni, hogy mért is ír az ember fia. Nem, még mindig nem pénzt várok… Hanem lehetőséget, segítséget! Azt szeretném, hogy jobban menjenek a dolgok, ebben tudsz segíteni. (Itt a Zsu diplomájára és a Gábris D. kategóriás jogsijára gondolok.) Egy kis oda figyelést, és azt kérem hogy a testvéredet nem egy óvónőnek hanem egy nagyon jó szociálpedagógusnak lásd. Nem hiszem hogy elhiszed, de én még mindig egy nagyon jó építésznek és üzletembernek tartalak. Csak valami félresiklott. (S akkor is a keresztapám leszel ha te ezt nem akarod! )

Szép és sikerekben gazdag újévet! Az unokatesóimnak külön erőt és egészséget! (És hogy mindenkiben meglássák a jót!)