IceCat

Search by tag: kihivas

Egy héttel késöbb

Written on 2016-09-07 in Személyes

Az első hét a kihívásban elég felemásra sikerült. Igazából nem is vártam nagyon mást. Javarészt igent mondtam mindenre. Egy horgászatra, és egy oktatásra voltam kénytelen nemet mondani. Illetve egy még várat magára, ez utóbbi a képességeim hiánya miatt lesz. A horgászatra nincs igazi magyarázatom, egy levelet vártam, de ettől még mehettem volna. Az oktatásra kénytelen voltam nemet mondani. Az esetben, ha vállalom, akkor egy jobb esik ki. Meg őszintén nem bíztam az intézményben. Csak kapkodás volt. Hallgattam a megérzéseimre.

Ez volt amit adtam, amit kaptam, az már jóval negatívabb. Jó értem én, a múlt még üldöz. Ebben reménykedem. A szokásos apróságok most is összejöttek. Hétvége, sörök, munkavégi vigaszdíj. Viszont semmi több. Folytatni fogon a kihívást, s jobban figyelek majd. Viszont továbbra sem tehetem meg, hogy mindenre igent mondjak. Most is látszik, a munka és az oktatás is ilyen. Még van 21 hetem, meglátjuk mennyire lehet ezt a valóságban megoldani.

Maradok a heti jelentésnél, viszont táblázatot képtelen vagyok hozni. Egyszerűen annyi, ilyen kérdés van az ember életében, hogy nem lehet lejegyezni. A nagyobbak le vannak írva, azokat majd összeszedem a végén.

Mindent hártahagyva

Yes, men

Written on 2016-08-30 in Személyes

Olvasási idő: 2 perc Nem szeretek angol címet adni a posztoknak, de ez most így jobban jött ki. Igazából csak több utalás is lesz a filmre, így jobbak éreztem ezt. Mik...

Jövőre nézve

Written on 2012-01-15 in Személyes

Eddig is eljutottam. Épp várom, hogy lejöjjön amit szeretnék, így most van kis időm.

Szóval két dolgot tervezek, s jó sok posztal jár majd!

1) Kezdő Írók Kézikönyve
Gondoltam, ha már végig csinálom, ide ki is teszem. Kivételesen, amit eben a témában írok az szabadon vihető, a nevem feltüntetésével. Két részre lesz szedve a poszt, első fele lesz az amit olvastam, összefoglalva, levonva a tanulságot, a másik fele az aktuális feladat megoldása, ahogy én csináltam. Amit még akartam #kik címke mellet lesz megtalálható! A könyv jó, így aki írni akar, annak javaslom megvételre! (Kemény 2700 HUF!)

2) 30 napos Doctor Who kihívás
Ez kicsit más, mert még fordítanom is kell hozz. Nem egy nagy dolog, de találtam egy jót! És, szeretem az ilyeneket. Csak kevés, olyan van amit szívesen végig viszek. Kérdéses, hogy holnap, vagy holnapután kezdem-e el, de elfogom. Az összes kérdésre igyekszem kifejteni majd a válasz. #30dwc címke alatt lesz fellelhető. Aztán majd, oldalra is kiteszem!

Erre vagyunk

Igor Castle, Pázmándfalu, Hungary

IceCat 1980 – 2013

IceCat 1980 - 2013

Instagram

Archívum

Copyright © 2008 - 2018 Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Az oldalon található anyagok felhasználása az 1999. évi LXXVI. törvény alapján, csak a szerző előzetes írásos engedélyével lehetséges!