IceCat

Search by tag: kapcsolat

Hová lett a báj

Written on 2017-04-10 in Személyes

Na jó, nem meg szokni, hogy ennyit írok. Csak most van mondandóm. Ez is már egy ideje itt van bennem most elmesélem.

Egy ideje nézem a Girl Meets World-öt (csak azért sem Riley a nagyvilágban). Imádom, pont ott van az a báj amit keresek. Aki valahol én vagyok. És ez az ami hiányzik. Elmondom.
Írtam, hogy a végletekig naiv tudok lenni, rátudok csodálkozni egy pillangóra, vagy akár hosszú percekig követni az ablaktörlőt. Csak egyszerűen kicsit gyerek maradni. Emellett, viszont már rég megtanultam hogyan intézzem a dolgaim. Egymagam is elboldogulok idegen helyen, idegen környezetben. Mégha néha döcögősen is. Ezzel a két tulajdonságommal úgy érzem már egyedül vagyok. Bár ismernék egy csajt, aki még képes tágra nyílt szemmel nézni egy koalát, vagy simogatni egy lajhárt. Érezni minden pillanatot. Vannak ilyen lányok… Tudom. Valahol azonban elveszik ez az egész. Tizennégy tizenhat évesen ez a csodálat kiveszik az emberekből. Akikben megmarad, mert akadt ilyen ismerősöm is, az burokban nevelkedett. Amint viszont megmutattam neki milyen az élet ő is elvesztette ezt a bájt.

Tényleg, arra vágyom legyen valaki akivel ezredszer nézve a tejutat is csodálatos, és felfedezni új csillagot. Akivel az állatkert egy utazás, és aki nem bánt egyetlen állatot. Feküdni a mezőn, és nézni a madarat, dongót. Meg persze csatázni WC-papírral, fantázia harcot vívni két bottal. Megmaradni gyereknek, s közben élni mint a felnőttek. Én minden este esti mesét mondok majd ennek a szépségnek.

 

Hét szűk esztendő

Written on 2015-04-26 in Személyes

Olvasási idő: 2 perc A Facebook ma emlékeztetett, hogy van mára emlékem. Ez eddig nem meglepő. A végén viszont egy érdekeset találtam: “Tina (exem) felhívott, ho...

Bloglevél!

Written on 2009-12-17 in Személyes

Megint valami újat találtam ki szerintem. Ani, ezzel a kis levéllel szeretnék, még két dolgot mondani, ami az elöző bejegyzésekhez fontos!

Az első: Igaz egyetlen egyszer irtam a szerelem szót, de az nem az amit ilyenkor érzek. A jó szó a vonzalom, az hogy jólesik az érintés, a beszélgetés, vagy egy mosoly, mozdulat.

A második: El fogadom a nemet! Elolvastad amiket Rólad írtam, valószinünek tartom, hogy megijedtél, esetleg számitottá rá. Nem zavar, ha nemet mondasz. Sokszor vetődtem már árnyékra életem során. Megtanultam kezelni, és utánna folytatni barátként.

Kicsit félek, hogy mi lesz miután elolvastál, de úgy érzeztem látnod kell!

Köszi, hogy meg hallgatál: Igor

[Szerkesztve: 2009.XII.19.]

Kicsit parázom, és gondoltam irok még hozzá két gondolatot. Az első a levél amit Zsófinak küldtem, látszik benne mennyire bizonytalan vagyok.

Szia!

Hol is kezdjem. Minden ment a maga módján. Volt hogy minden nap láttam. Most egy ideje már nem. Írtam neki egy SMS-t. (Ezt: “Gondoltam átjöhetnél szerelmet vallok, adok egy csókot, és a rajzot. Kész a rajz, várlak “) Kérdezte, hogy komolyan gondolom-e, mondtam nem, a válasza az volt hogy ilyennel nem szabad viccelni. Bár már ott tartok, hogy magam sem tudom mit szeretnék. Ani szép csaj, és boldog lennék, ha történne valami végre. Viszont zavar, hogy ezzel az SMS-sem leromboltam mindent amit felépítettem. Kb. egy hete nem láttam, hiányzik. Meglepően sok energiát tud adni, egy másik ember van aki ilyet tud még velem tenni. (Ő Gabi, és jó messze lakik ) Hogy mit hoz a jövő, és mit lesz, nem tudom.

Persze nem indulok valami jó eséllyel, uncsi vagyok, és nincstelen. Emiatt és amiatt nem tudom mit tegyek, vagy gondoljak, hogy nem tudok kiigazodni Rajta. Leginkább az tart vissza, hogy van barátja.

Bocs, hogy ennyire személyes, és szétesett lett a levelem. Ja, szóltam Neki, hogy keressen meg mert rég láttátok egymást!

Igor voltam! (Mivel már majd mindenki tudja, hogy mennyire tetszik, már nincs titok! )

A másik, hogy jó volt hinni. Elhinni, lehet valami. Jót tett, feltöltött, de valahol mélyen biztos voltam benne, ez csak ábránd. Semmi több!

Fene bele

Written on 2009-11-25 in Személyes

Sakk, matt! A király halott!

Anival, amit szerettem volna, inkább feladom. Legalább születik pár vers. Nem csak én gondoltam Rá. Inkább vissza vonulok, és a barátságot erősittem. Röviden: Kivánom legyen boldog, és azért én is a képben maradhassak!

Erre vagyunk

SPAR, Győr, Hungary

IceCat 1980 – 2013

IceCat 1980 - 2013

Instagram

Archívum

Copyright © 2008 - 2018 Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Az oldalon található anyagok felhasználása az 1999. évi LXXVI. törvény alapján, csak a szerző előzetes írásos engedélyével lehetséges!