IceCat

Search by tag: csalas

Még egy szívás!

Written on 2008-08-14 in Személyes

Voltam ma a felvételin. Érdekes volt, voltunk vagy 60-an. Ebből 13-an a teszt után kiestek, nem érték el a 25 pontot a 45-ből. A kérdésekből pár példa:

  • Írja le 10 sorban mit tud a szociális ápolásról mint munka.
  • Írjon le öt betegséget.
  • Írjon le öt tulajdonságot ami jellemző az idősekre.
  • Ha egy gazdának 15 báránya van, és kilencen kívül mind meghal, mennyi marad? (Kedvencem!)
  • Kinek a nevéhez fűződik a feltételes reflex?

Egy óra volt kitölteni, nehézséget inkább a szakmai kérdések okozták. Ezek után javítás, aztán személyes elbeszélgetés. Közben beszélgettem a többiekkel. Érdekes dolgok vannak…

Egyik srác (András) már egyszer volt munkaügyis képzésen (számítógéprendszer programozó, én is próbáltam bejutni), mondta 4 ismerőse is van a központba… Ezek után az első 20-ba beválogattak, mikor nekem nyíltan megmondta, “csak mert kell a pénz”. De volt egy nő akinek agrár mérnöki diplomája volt, és csak azért csinálja mert kint van (ha jól értettem most is) állása. Én meg szívtam a rezet mikor bent voltam. A nő (Júlia) azt mondta, aki ‘89-‘90 után fejezte be a 8 általánost annak 10 osztály kell. Faja nekem 9 van! Kb. fél óra múlva kiderült annak kell 10 aki ‘98-‘99 tanév után fejezte be. Idegbaj!!! Én ‘99-2000 tanévben fejeztem be! Bár ezt akkor még nem tudtam (, nem emlékeztem). Így bekerültem az első 20 pótemberei közé (1. számú voltam). A pót ember annyit tesz, hogy ha valaki visszalép vagy alkalmatlan akkor a pótember jön helyette. Kérdeztük a második csoportban bent vagyunk. Nem. Akkor ha netán nincs kieső akkor buktuk? Igen, de még nem volt olyan, hogy ne lett volna! Ezért hát mi 6-an (a második csoportban is 3 pót ember van) még izgulhatunk. Bár én már nem… Erre mondjatok valamit!

Erre vagyunk

Igor Castle, Pázmándfalu, Hungary

IceCat 1980 – 2013

IceCat 1980 - 2013

Instagram

Archívum

Copyright © 2008 - 2018 Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Az oldalon található anyagok felhasználása az 1999. évi LXXVI. törvény alapján, csak a szerző előzetes írásos engedélyével lehetséges!