Kedvesem hirtelen felindulásból hétfőn megkérdezte: Sárvár? Én úgy igazán nem értettem, de rákérdeztem, hogy a fürdőre gondolt-e. Igenleges válasza után elkezdtem szállás után nézni. Egész gyorcsan találtam is, igazán jó áron. Egész gyorsan megvolt minden ami kellet. Úgy döntöttem, hogy most egyedülmegyünk. Kicsit kettesben élvezzük a pihenést. Meg persze a vonatozást.

Sárvár térképe
Sárvár térképe

Szombat

Elindultunk jó korán, hogy kicsit tudjunk mászkálni, felfedezni a várost. A vonatúton igazából semmi nem történt. Aludtam is kicsit. Vagy az visszafelé volt. Hmm. Lényeg hogy simán megérkeztünk.
GPS be, talpalásra fel. Érdekes helyen van az állomás. Egész jó kis séta maga a város is. De így volt jó. Mindent megnézünk. Voltunk ruhabolt, s könyvet is néztem. Követtük amit mondott a teló, erre Koala közölte fagyi kell, szóval most ellentétes irányba megyünk. Így találtunk egy olyan jó kávézót, hogy megfogadtunk visszatérünk majd. Finom kávé, és egy süti után folytatuk az utunk.
Innen már egész könnyen oda találtunk. Igaz itt a szállás pont hu nem igazán mondott igazat. Ezért hiába is értünk oda időben, még volt egy óránk. Elmentünk hát felfedezni a fürdő környékét. Csak azért ez jobb lett volna háti nélkül. Elég nagyot sétáltunk, még vissza is mentünk Lidl-be.

Szieszta Panzió

Végül elfoglalhattunk a szobánakat. Maga a tulajdonos is nagyon kedves volt. Igazából minden annyira szép, és tiszta. A szoba pedig gyönyörű. Igazán meglepődtünk, a szállás pedig csak ötszáz méterre van a fürdőtől. Igazán barátságos ára van. A fürdő nekem nagyon bejött. Koalával kényelmesen le tudtunk tusolni. Utána ki is próbáltuk az ágyat. Nekem annyira valamiért nem volt jó, de lehet csak megszoktam a rossz ágyam.

A fürdő

Mivel délután négytől kedvezményes a jegy a fürdőbe, úgy döntöttünk akkor megyünk. Itt is kicsit meglepett, igazán nem is drága. Pedig van itt minden. Kedvesem persze csak napozni akart. Spolier: nem sikerült neki. Körbe jártuk, ittunk kv. Ami drága, nem érdemes bent enni-inni. Aztán találtunk egy napágyat. Lefoglaltuk, s mentem megnézni a csúszdákat. Sokan vannak rajtuk, de ez nem is meglepő. Egyedül viszont nem volt kedvem menni. A hullámmedencére viszont kíváncsi voltam. Vártam rá, hol bent a vízben, hol Koala mellet. Közben úgy beborult, hogy féltem elmarad. Szerencsére nem ért addig oda míg elindult. Ennyit tudok róla mondani, unalmas volt. Persze gyerekkel izgi, de én egyedül voltam. Koala jött oda, s figyelt közben.
Utána már be kellet vonulnunk fedett helyre, mert elkezdett esni. Így maradt el Koala napozása. Inkább behúzódtunk fedett helyre. Én elvoltam, csúszdáztam kicsit. Végül visszamentünk a szállásra.

Az este

Kicsit már akkor is esett, mikor visszamentünk. De igazán akkor kezdett el, mire visszaértünk. Egész komoly kis esőzés lett. Komolya lehűléssel. Miután elállt, elmentünk kaját szerezni. Nem sok sikerrel. Hol drága volt, hol bezárt. Végül egy estig nyitva tartó boltocska mentett meg minket. Leraktuk a cuccunk, és sétáltunk egyet a városban.
Oké, oké. Beismerem paráztam kicsit éjjel mászkálni. Koala jót is nevetett rajtam, hogy majd megvéd. Elmentünk a várhoz, ott mászkáltunk kicsit. Majd vissza. Kedvesem, örömömre overálban volt. Szállásra visszaérve még kicsit beszélgetünk majd elaludtunk.

Vasárnap

Lassú ébredés után, végül elmentünk reggelizni. Kedvesem nem is evet. Kijelentve neki korán van. Én ettem. Kijelentkeztünk, majd elindultunk. Itt kell megjegyezni, hogy a Szieszta Panzió nagyon szuper hely. Minden tekintetben szerettük. (Sajnos a szomszédokat nem válogathatjuk meg.) Meg is mondtuk a tulajdonosnak, hogy visszajövünk még. Két héttel utána vissza is mentünk.
Elhagyva a szállást, célba vettük a csónakázós tót. Oda találni könnyű volt. Kicsit sár volt, meg sok kacsa. Kedvesem megnyugtatót, nem engem akarnak, igaz mikor megláttak, egyből felénk jöttek, így gyorsan távoztunk is. Valahol egy panel lakótelepen lyukadtunk ki. Egy iskolát is találtunk, majd egy teljes kerülővel visszajutottunk a megfelelő helyre. Úgy megismertük Sárvárat, ahogy nem is gondoltuk.

A vár

Azt már a nap elején tudtuk, hogy a várba bemegyünk s körülnézünk. Mikor oda értünk persze el is keveredtünk, a szemünket épphogy nem szúrta ki a múzeum felirat. A Nádasdy Ferenc Múzeumról nem tudok nagyon mit mesélni , látni kell. Nagyon jó az összes kiállítás. Aki teheti látogassa meg. Ami jó volt, az a váron belül van egy (legyünk egyszerűek) pub. Inkább borozó… Nagyon tetszett, a megoldás ahogy volt. Nekem a nyugija tetszett. Leültük , s elvoltunk ott. Persze, aztán indulni kellet. Kedvesem most sem tudja megszokni, hogy én visszaviszem a poharakat. Ezt megtéve távoztunk. A vár igazából sok izgalmat már nem rejtett, de szerintem vannak ott jó programok, ha jókor mész.

Ezek után bevallom kicsit kimerülve elindultunk hazafelé. Valójában hazafelé aludtam el. Persze erről fotó is készült. Koala egyszerűen összegezte az egészet. A többit képzeljétek el.

Ott voltunk Sárváron…

Koala