Ma is még a világ végén kezdtem. Elég rideg voltam. Igaz, nagyon ezt a konyhalányosdit nincs kedvem csinálni. A vicc hogy már fél órája várok arra , hogy tudjam tenni a dolgom. (Ide a raktárról.) Továbbra is elég szar a hangulat. Akkor sem vagyok hajlandó sikálni a padlót. Mikor ide jöttem, kikötöttem, nem takarítok. Erre az egyre mondok nemet, s én vagyok a közellenség. Szuper. Igaz, minden mást megcsinálok. De az mindegy. Mindig csak a rosszat lássuk. Szóval most megy a sértődés, nem szólok hozzád, nem adok feladatot. Csak ez nem tud meghatni. Már nem érdekel ő sem, a munka sem, a cég sem. Sajnos látom, hogy itt még vannak számlálva a napjaim. Nem lesz meg a két év. Délután sem kaptam jobb híreket. Egyik munkatársba futottam bele. Bent sem jobb a helyzet. Mondjuk nem nagyon tud érdekelni. Nem ez a munkaköröm. Akkor mondják azt, hogy vállalod? Én meg, hogy nem. És kész. Persze igazából mindenkinek ez a baja. Közben egyre csak fogyunk el fele.

A kép igen a munkaterületemet mutatja, itt épp 100 bécsis zsemle készült.

100 zsemle