Néha, fogalmam nincs mért nem írok. Viszont most hatalmas meglepetésre, három év után megváltoztattam a kinézetet. CsakÍrj a neve. Érdekes, de nem hittem, hogy én is eljutok ide, hogy ennyire letisztult sablonom lesz. Ahogy múlnak az évek tényleg a végén már csak ez marad. Az írás. Beleszerettem ebbe az írógép betűtípusba. Még sokat akarok javítani rajta. Az igaz meglepetés, a bal felső sarokban van. IceCat Neko. Ígértem, belecsempésztem

Persze van még mit mesélni. (Igaz, elvan maradva, így most fura lesz.) Aino-val is érdekesen alakulnak a dolgok. Nem igazán tudom mit szeretne. Igaz én sem midig. Nem rég mondtam, hogy kényelmes a világ. Persze az előtt, hogy megismertem. Várható volt. Most, hol válaszol hol nem. Kezdem megszokni. Fura, de talán kezdem magam, vagy valami mást megtalálni. Nagyon boldog lennék, ha megismerhetném. Van benne valami amit csak kevesekben látok. Valami, ami miatt képes vagyok beleszeretni. Vagyis inkább tudni hol a helyem. Megint azt érzem, kényelmes a világ. Tudom mért dolgozom, szeretem is. (Erről később.) Tudom hova tartok. Nem adtam fel az álmaim. Nem is kell. Mégis vágyom harcolni érte. Úgy érzem megéri.

Munka. Fúú, sok minden változott. Elmesélem. Mivel kicsit soknak éreztem a raktárosként rám tett melót, felhívtam Pestet. Nem másért, mint tanácsot kérni. Ennek a vége az lett, hogy majdnem elmentem. Virágnyelven megegyeztünk, hogy addig maradhatok míg mást nem találok. Aztán változott a helyzet. Negyedóra múlva lejött a főnököm, s egy nagyon jó ajánlatot tett. Másfél óra raktár reggel, amit így egy hónap után nagyon élvezek. Utána megyek, körbe járom a gyárat. Összeszedjük a pénzt, majd azt megszámoljuk. Jó kint lenni, mindenkit megismerni. Embereket látni. Utána, ha marad időm, akkor raktárközieket könyvelek. Már egész jól megy, tanulgatom. Végül irány tálalni, kedvenc egyértelműen. Szinte mindig ugyanott vagyok. Már ismerem az embereket. Talán kedvelnek is. Utóbbi időben már kasszázom is. Haladok, tanulok. Jól érzem magam. Mire visszaérek a központba alig marad időm. Ha marad, megint könyvelek. Ez lenne a napom.

Lenne még mit mesélni, de az már a következő bejegyzés, másik. Azzal még várni szeretnék. Jövőhéten mindenképp hozom. Addig egy kép Aino-ról… (“Már a füstöt sem úgy fújod rám mint rég…”)

Aino este