Ez most nem egészen, így kell érteni.  A saját szemeben. Nem tudom, hogy hosszú lesz-e ez az agymenés, vagy sem. Az biztos, hogy pár dolgot le szeretnék írni.

Anna nemrég rámutatott, hogy amit én elképzelek jónak, az nem helyes. Ennek több oka is van. Az amit akartam, már rég elértem, csak mindig tovább és feljebb tettem a lécet. Tovább, és tovább, hogy sosem érhessem el. Nem mondhassam azt, hogy “Boldog vagyok!” Az ördög nem járna túl jól velem. Nem mondanám ki, hiába lenne meg az nekem, ami Faustnak. Azt nem érhetem el, ezzel viszont a végén tényleg az őrületbe kergettem volna magam. Mindig kerestem volna azt amivel jobb lehetek. Nem azt jelenti, hogy most aztán nem fogok az álomkép felé haladni. Még sokat szeretnék javulni. Viszont valami fontos változott.

Ma hónapok után találkoztam Lana-val. Nem is az a lényeg mi volt, vagy hogy én hogyan reagáltam (szétestem utána). Megint ő mutatta meg hogy nem jól gondolkozok. Vicces, hogy úgy is segít, hogy nem tudja. Nem is azonnal jötte rá, már itthon voltam. Már nem vágyom rá, nem akarom semmilyen módon, oké barátnak. Mégis, ő volt a kulcs, állt előttem (visszaemlékeztem) és rájöttem mért nem lehetek jó. Egy kis oka van. Ha nem maradt velem, akkor valamit rosszul csináltam. Azaz nem vagyok elég jó, nem lehetek az aki akarok lenni. Egy biztos pont lenni, egy szerető társ, egy barát, egy élet. Amíg ezt nem érem el, hogyan lehetnék a saját szememben jó? Már hallom is, ahogy lehülyéztek. Nincs igazatok. Az igazi jóság, mindig a szeretetben nyilvánul meg. Legyen egy szülő, egy apáca vagy egy állat szeretete.

Meglepő módon nem túl régóta van bakancslistám. Azóta mióta a filmet láttam, és azóta az első pont: “Megcsókolni a világ legszebb nőjét!” Ez utalás, ott az unokája volt, én a lányomra gondolok. Tudom akkor nyerne a gonosz, ott azt mondanám. Ehhez tartozik a jó fogalma részemről. Mikor már nem magadra gondolsz, mikor már másért élsz. Lehetsz akármilyen önzetlen, vagy jószívű, akkor sem leszel annyira jó, mint egy anya, aki az utolsó falatot is a gyerekének adja. Ennek eléréséhez gondolom, azt hogy változnom kell. Megtalálni, ki megérti ezt, s ő is így gondolja. Akkor fogom érezni, elértem a célom, amit megírtak. Addig viszont itt leszek, s igyekszem minél jobb emberré válni. Nem elfeledni honnan indultam, s min mentem keresztül…

Cél felé