Megint alig blogolok, pedig annyira nem is fárasztó. Mindegy. Pár dolgot elakartam mesélni, és egy három álomnapló is vár közzé tételre.De most csak az Anis részt mesélem el. A többi holnapra marad.

Csütörtök:
Elkezdtem a blogom megcsinálni, a design kb. félig kész. A lényeg megvan, így neki álltam a bejegyzések javításának. Így találtam meg azokat a bejegyzéseket amit róla írtam. Gondoltam elmesélem neki, hogy mi volt akkor. Semmi mást nem akartam, csak, hogy tudja. Írtam a tesójánk. Nem kis meglepetésemre még aznap fel is bukkant. Szinte szokásunkká vált, most is éjfélig volt. Jókat nevettünk, élvezte, hogy írtam róla. Mesélt is egy keveset. Most is ugyan olyan rejtélyes, mint mindig is volt. Végül elváltak útjaink, egy puszis búcsúban.

Péntek-Szombat:
Sokat gondolkodtam, mi legyen. Kikezdjek vele, vagy sem? Egyáltalán folytassam a barátkozást? Végül az igen mellet tettem le a voksom. Írtam Neki, de akkor már eldöntöttem, csak barátság. Ani valahogy felpörget, ha jó kedve van. Ez, ha van akkor élek vele. Mondhatni egyfajta drog számomra. Válasz nem volt, de ez nem is lepett meg. Másnap még próbálkoztam, rendet tette, netnek szinte a hírét sem láttam. Unatkoztam nélküle. Elvonási tüneteim voltak. o.O Ennek eredményként jól összevesztem KisRókával.

Vasárnap:
Már nem is igazán érdekelt a dolog. Kitisztultam, már nem vágytam a közelségét. Tettem a dolgom itthon, délután meg már nem volt mit nézni. Így úgy döntöttem kimegyek kicsit fotózni. Már úgyis le kell szedni a képeket, meg tölteni a masinát. Aninak adok egy utolsó esélyt, de nem hittem benne. Írtam hol leszek, s leléptem. Egy órát voltam kint, a naplementébe alkottam pár képet. Mikor jöttem vissza akkor jött velem szembe. Komolyan nem értem ezt a nőt. Kicsit még visszamentünk, beszélgettünk. Majd hozzánk jöttünk. Érdekes, hogy az alkalmankénti egymásután következő találkozásaink unalmasak. Nincs mit mesélni, se Neki, se nekem. Így hát keresgéltünk a neten, majd haza ment. Nem tudom mikor fogok neki újra jelezni, de legalább ha tud jönni vissza jelez… Ebben megegyeztünk.

Ennyi lenne, akárhogy is hangzik nem akarok Tőle semmit. Nem, mert nem hiszem hogy jól jönnénk ki belőle. Jó éjt!