Szemben álltunk, nem ez volt az első. Biztos, hogy nem is az utolsó. Gyenge voltam most is. Nem tehettem róla. Vörös haja, és a zöld szeme megint elvakított. Láthattam volna előbb is, rá vallott a kivitelezés. Csak Ivi, olyan bolond hogy lopjon tőlem. Merészen a főbejáraton jött be. Gondolhattam volna, hogy forgat valamit a fejében. Csábító volt, szebb, mint bármikor eddig. Én hittem neki, elhittem, hogy megváltozott. Végül mégis csak a szelence kellet neki. Most megint egymás ellen voltunk. Harc amíg az egyikünk ájult nem lesz. Egyikünk sem akarta bántani a másikat, csak épp mindig rosszkor találkozunk. Először is, még Athénban. Akkor is ezt a kis dobozt kerestük. Ő ott állt a múzeumban, mintha csak egy fantázia világból lépet volna ki. Fekete pulcsi, és a rablók elengedhetetlen kelléke, barna bőr nadrág. Azt a csatát én nyertem, azóta egyet sem. Egy lépés tettem előre. Ő ugrott, én kitértem. Mosolyogva ért földet, tudta mit akarok és megelőzött. Leguggolt, és elkaszálta a lábaimat. Hanyatt estem, és rám ugrott. Láttam amint mosolyogva emeli a kezét. Örül, hogy már harmadszor nyeri meg a csatáinkat. Még mielőtt lesújtott volna, kirúgtam maga alól a földet. Ivi átesett rajtam, majd talpra szökkent. Én is felálltam. Hívogató mozdulatot tettem, jött is. A felém lendülő kezét elkapva magamhoz szorítottam. Néztem a hihetetlen zöld szemét. Légzése lelassult, arcunk össze ért. A következő pillanatban minden elsötétült. Megint a boszorkányom nyert…

2011.XI.13. (Ivi)