Nem tudom már hogy kezdődött, de valahol félúton voltam kifelé egy másik álomból. Amiben a Móni volt a párom, s volt egy lányunk. (Azt tudom, hogy ez még irányított álom volt… Azaz álmodozás. ) Az Ivis úgy kezdődött, hogy filmet néztünk, ő ült az ágyon, én a földön. Valami horror lehetett mert megfogta a kezemet. Nem sokkal utána a combját simogattam. Vége lett a filmnek, s kettesben maradtunk. (Szívás, de itt kiesett egy rész.) Az arcát látom mosolyog, s tudom meztelen, bár látni nem láttam. Annyit mond, hogy azért gumi kéne. Na itt jöttek képbe a macskák. Elindultam óvszerért. (Igen, kb. óvszerháború szinten. xD ) Szembe jön velem a Gábris, és kérdezi nem láttam-e a Szaffit, s a Bagirát. Mert most nem feketék voltak, hanem vörös macsekok. Mondom nem, erre közli, hogy nem tűrik a konkurenciát, és leszámolnak minden vörössel. Ekkor kapok észbe, hogy Ivi is az. Így feledve mindent, elkezdek rohanni vissza felé.

Ekkor megszólal a telefonomból: “Tiéd a szerelmem, tiéd a földem…”, persze ez már az ébresztőm volt, s felkeltem. Fura álom volt, enyhén Nikita-s beütéssel.