Leírni nem is olyan könnyű. Főleg nem több hetet öszefoglalni. :S

Mint említettem, Virággal rég nem beszéltem, sajnos sikerült néhány rossz dolgot mondanom. Remélem egyszer megbocsált…

Rebivel, miután elváltak útjaik öcsémmel elkezdünk beszélgetni. Erről – arról, aztán egyre komolyabb dolgokról. Szépen változott a kapcsolatunk, s vele mi is. Napi 4-6 órákat töltöttünk eggyüt MSN-n. Csak idő kérdése volt mikor változik meg az, hogy csak barátként nézünk egymásra. (Volt hogy egy beszélgetés allat 15-20 szösszenetet írtam, s naponta adtam a 3 SMS-eseket is…) Több napi gondolkodás után, úgy döntöttünk, hogy ne rontsuk el ez. Ez szépen is hangzott, persze, nem ment. Megint egymáshoz értünk, s megint patt helyzet lett a vége. A félelmek, s a bizonytalanság, hogy müködhet-e, újra a nem válaszra sarkallt minket. Itt jön a képbe Szabina, egy kis ivászatot tartottunk. Feljebb emelve barátságunk. Ott akkor értettem meg, hogy a monstani ismeretségemben egyetlen ember van akit eltudok képzelni páromnak… Rebi. Ezt még Ő sem tudja. Nem mert, nem akarom, hogy ez bármit is jelentsen. Az hogy ez így van, nem azt jelenti, hogy szerelmes vagyok. Csak csupán, Ő Vele jó lenne. De van amit nem lehet.

Az utólsó találkozásnál már éreztem, hogy megváltozot minden. Kicsit marcangolt, de itt már fontosabb a másik nyugalma és boldogsága. Hazaérve szétestem, s most kezdek talpraállni.

Hogy mit hoz a jövő… Nem tudom, de sok minden vár még rám…

Benne van-e Ő is? Ez biztos, de hogy milyen formában azt nem tudom…