Tina és Bogi, a napom ellentéti, ráadás a nyugdíjbiztosító!

Ma jött el a napja, hogy lezárjam a rehab körüli mizériát. Be mentem, vártam, és vártam. Erre kiderül, hogy hiányzik még 6 azaz HAT napom. Végül úgy döntöttem, hogy megveszem azt a pár napot. A gubanc, hogy magánnyugdíj tag is vagyok, annak a központja meg pesten van. Most levelezhetek velük eggyet. :S Sebaj, csak kitartás.

Útban Virágék (EdE barátnőjének – Rebinek – az ikertesója, a huguk Bogi) felé összefutottam Tinával. A husszúujjú farmeroverálban volt – megjegyzem: már jobban áll neki, sikeresen el is vesztettem a talajt. Utánna egy kicsit remegett még a gyomrom. Akit érdekel: most Győrben lakik, a pasijánál albérletben. Ennyit beszéltünk. Virágéknak Mikulást játszottam, vittem rajzot, könyvet és zenét. Nagyon szeretek velük lenni. Bogival meg a telómon játszunk. Ma sikeresen bezsibbatam miatta. Úgy játszotunk, hogy átöleltem és kettönk kezében volt a telefon. (Aztán itt jöjjön a döbbenet, Bogi 12 éves.) Tök szeretek Bogival játszani, vagy beszélgetni, nem egyszer volt, hogy befejezett, vagy kiegészített. Virágtól meg elbirok olvadni. :$ (Ja, Virág 16…) Igaz Virággal még keveset voltam, de ami késik nem múlik. Azt, hogy mikor megyek legözelebb nem tudom. Ezen nem csak én kesergek…

Csak, hogy király legyen itt az egyik társkeresős statom.

Megint társkereső stat! :D