Sok mident kéne leírnom, s le is fogok! Hihi!

Három napot fogok eggyé tömöríteni, fontos hogy ez három nap allat történt. Szeptember 21-22-23.

Reggel újra találkoztam Virággal, ölelésel kezdtünk. Persze azonnal elbújtam a hajába. (Én az elbújós. ) Valamivel késöbb elmentünk sétálni Rebivel meg EdE-vel. Visszafelé fogócskáztunk a Baross úton, erre Rebiék eltüntek. Kértem Virág kezét, megkaptam, és így is vezettem haza. Mikor oda értünk átöleltem. Éreztem, tudtam hogy jól esik Neki. Kértem Tőle egy csókot, hogy a társasház Magdi anyusának legyen plátykálni valója, majd elkellet válnunk egy kis időre, persze már igazi csókkal búcsúztunk. Délután újra oda tudtam menni, elmondtam neki mit gondolok és hogy érzek. Együtt voltunk egy kis időt. Jó volt néha egymás karjában, máskor angolt tanult. A Kutatók éjjszakája elött viszont haza kellet jönnöm. Eközben jött az üzenet, hogy gyors a tempó, s szeretné ha elöbb barátok lennék, de fontos vagyok számára. Szomorúan de elfogadtam, hiszen nekem is olyannyira fontos. Most jöttem meg az előadásokról. Jó volt, de nem éreztem tőle semmilyen érzelemet. Vagy Ő is erős mint én, s tudja hogy kell elfolytani, vagy csak kilengés voltam. Persze tudom, hogy nem vagyok James Bond és vannak hibáim, de még él bennem a remény…

Készült egy rajz is ez is Virághoz került. A címe Floris. (Latinul Virág, így már remélem érthető! )

Floris, kedvenc lett!