IceCat

Archive for: szeptember 2010

Egy csepp napfény

Written on 2010-09-24 in Személyes

Olvasási idő: 2 perc Sok mident kéne leírnom, s le is fogok! Hihi! Három napot fogok eggyé tömöríteni, fontos hogy ez három nap allat történt. Szeptember 21-22-23. Re...

Ha egy hétben az élet?

Written on 2010-09-19 in Személyes

Inkább csak összefoglalása a hétnek, ha nemérdekel lépj tovább!

Hihetetlen elképzelni, hogy ebbe a hétbe mit belesűritetem. Hétfőn megismertem Virágot, elöszőr jártam Rebiéknél. Bocs, másodszor, de elsőnek nem mozdultam ki a szobából! Nagyon jó barátokra tettem szert. Kis ugrással Csütörtök. Zanzásitva Tina, és Bogi. Mintha egy szürreális álom lett volna. Azt viszont sajnálom, hogy akkor nem foglalkoztam Virággal. Majd figyelnem kell az egyensúlyra… Elötte kis gubanc is volt a rehab körül, de nem erről akarok beszélni. Ugyan ezen a napon próbáltam kigondolni, hogy nem bonyolódok Virággal semmibe. (Oké, most sincs semmi. És nem is igazán hajaz rá, hogy lesz. Már nem hiszek a jelekbe, csak a tettekben!) Hétvégén Rebi itt volt nálunk, jó volt, kellemes volt a hétvége, bár rettentően sajnáltam, hogy Virág nem tudott jönni!

Ma – Vasárnap – Rebi haza ment, beszélgetünk fészbúkon. Kicsit Virágról is, így már azért megértem Őt is. Majd Vele is sikerült beszélgetnem. Én itten küzdök mint állat, hogy nem tetszen annyira, erre… Csak pár apróság: zenében, könyvben ugyanazt szeretjük, rajzol, ír. Olyan prozát adott, hogy… Nem szokott elakadni a szavam, de neki sikerült. Persze ezek nem a legfontosabbak, de számitanak. (Én bevallom!) Egyre közelebb kerülök Hozzá, és tudom hogy ez mindkettönknek jó! Félek kicsit, de ha nem félnék akkor az zavarna.

Holnap találkozunk, nagyon várom! Nem igérem, hogy írok… (Bár holnap lenne)

Nem tudom pontosan leírni így mit gondolok, elöző posztom viszont jól tükrözi!

Virág-nak!

Written on 2010-09-19 in Személyes

Ott álltunk, nézem a kezét ahogy gyengén fogja a kezemet. Féletem megtenni azt a fél lépést. Nézem, és tudtam döntenem kell. Eljött a pillanta, hogy válasszak. Felnéztem szemébe, s próbáltam kiolvasni, hogy Ő mit szeretne. Megmozdultam és a tér egy pillanat allat szertefoszlott közöttünk. Teste épp érintette tesem. Lassan emeltem kezem az arcához. Szemét figyeltem, hogy érezzem ha megbántom. Kezem arcához ért, s éreztem bőrét. Éreztem, nem kellet volna félnem. Szemében a nap utolsó csepp fénye. Hozzá hajoltam, és szájára lágyan csókoltam. Kezemmel átkaroltam. Éreztem illatát, hajának csiklandozását. A másikkal kezét továbbra is szorosan fogtam. Ő volt nekem az élet, Hold az alkonyati derengésben. Rá néztem, Ő szemebe nézett. Figyeltük egymást a fakuló napfénybe. Végül Ő búj kényelmesem kajaimba.

Rossz álom

Written on 2010-09-16 in Személyes

Rebiéknél voltunk EdE-vel, beszélgetünk, majd lementunk az Arrabona elé, de a túloldalon egy parok, ezen az oldalon egy árok volt meg kétsávos út. Elkezdtünk megrakni egy kis terepjárót ruhákkal, majd jöttek a zsaruk, és belénk kötöttek, hogy ott nem állhatunk. Az egyik elvitte a kis terepjárót, majd nem sokkal utánna vagy 200-al el tépett elöttünk. Mikor visza felé jött a nő akié volt a kocsi, kifutott elé, nem lett baja, de a rendör félre rántota a kormányt s bele rohant a falba. Az egyik rendőr azt mondta: A nőnek már ugyis mindegy. A fönök rendőr észre vette hogy már ez nekem ellégé nem tetszik kaptam kézhátal egy ütés bele estem az árokba – amibe volt kis víz. Majd rám fogta a fegyverét!

Régóta ez volt a legrosszabb álmom!

Ez a mai nap!

Written on 2010-09-16 in Személyes

Olvasási idő: 2 perc Tina és Bogi, a napom ellentéti, ráadás a nyugdíjbiztosító! Ma jött el a napja, hogy lezárjam a rehab körüli mizériát. Be mentem, vártam, és...

Furcsa álom

Written on 2010-09-10 in Személyes

Most délután kicsit lefeküdtem aludni, hát érdekeset álmodtam!

Arra emlékszem, hogy kb. én vagyok Herry Potter. A konyhába vagyok a többiekkel (nem, sajnos Ginny nem volt ott), majd ki megyek a lépcsőházhoz. Rid hopponál, ahogy kell kekete hosszú köpenybe van. Beviszem a konyhába, s bemutatom mint a főellenség aki segít az ötletbörzében. XD Ami arról szól, hogy van egy nő aki bekattant (halálfaló szerű) és öldösi a jó népet. Képvágás egy elhagyatott raktárépület, egy asztal körül X7-ek (klonok a Sötét Angyalból), amelyiken a nő fekszik. Azaz a nő aki gyilkol, illetve az ő alakjában az X7-ek. Az egyok szól hogy nem halt meg a baba (mert hogy terhes), hiába adott a nőkek nadragórát (ez a részt tuti a Jéghegyek népéből szedtem ).

Ez már szerintem megfejthetetlen.

Erre vagyunk

IceCat 1980 – 2013

IceCat 1980 - 2013

Instagram

Archívum

Copyright © 2008 - 2018 Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Az oldalon található anyagok felhasználása az 1999. évi LXXVI. törvény alapján, csak a szerző előzetes írásos engedélyével lehetséges!