Úgy alakultak a dolgok, hogy lecsúsztam a lejtőn, ami elött egyensúlyoztam. Most kicsit ott maradok, aztán majd felmászok…

Kezdődött azzal, hogy Pénteken délben elment a net (csak Hétfőn délben lett újra). Még aznap jött egy levelecske, hogy lekötnek minket a vízről. Igazából nem értem, hogy lehet, mert az ember három napig birja csak nélküle. Issza, tisztálkodik, főz, s nem utolsó sorban a WC is azzal megy…

Kicsit sokat vagyok itthon, ami a rajzolás előnyére, de a kedvem hátrányára van. Kezdek klausztrofób lenni, csak sétálok a szobámba, és nézem a TV-t, vagy rajzolok… Tina tegnap ment Pestre, nem tudom hogy csinálja, hogy majd minden hétvégén buliban van, ahhoz képest nincs is munkája… Kedves barátom meg úgy szerez munkákat, hogy a kisujját mozgatja max. Ani meg egy hete nem keresett, úgy tünik csak hinni akartam, hogy lehet valami. Nincs semmi, sosem volt. (Látam amint valakivel beszélget, a testbeszéd mindent elmondott. Velem sosem volt olyan.)

Persze mindenek lehetne más ize is, van egy apám, egy keresztapám. Igaz ők nem beszélnek velem. Ha jól sehte azért mert én kimondom amit gondolok. Elmondom nekik, ha úgyérzem ez nem volt valami jó húzás. Ezt inkább szeretetből, és bizalomból teszem mintsem sértés miatt. Rákell jönnöm igaz a mondás: “Két ember létezik, az egyik kimondja amid gondol, a másiknak vannak barátai.”

Mostanában akármivel is próbálkozom az kudarcra van ítélve, még nem tudom mit tegyek, de igyekszem rájönni. A kitartásom és a reményem fogytán, de majd visszaszerzem…