Éreztem, hogy hozzám érnek. A szemem lassan akart kinyílni. Egy kérdés motoszkált bennem: ki vagyok…?
Mikor kinyitottam a szemem egy fiatal nő állt előttem, haja világos barna volt, szem ehhez illően gesztenye szín volt. Arca ovális, nyaka hosszú, bár a hajától ez annyira nem látszott. Fekete bőr mellényt viselt, hozzá illő fekete bőr nadrággal és combig érő csizmával. Alakja vékony volt, de nem sovány. Tekintete meleg, és otthonos. Nem szólt semmit csak mélyen a szemembe nézet. Tudtam arra kér kövessem. Mikor ki léptünk a szobából rá kellet jönnöm nem a XXI. században vagyok… De akkor hol?
Az étkező fala fából volt. Rajta különböző trófeák, és festmények. Az asztal és a székek egyszerűségről árulkodtam, de az ételek nem… A családfő arca hasonló volt a lányéhoz, szeme sötét volt. A felesége vörös volt, meglepően kék szemekkel, s látszott a lánya az ő alakját örökölte.
-Légy üdvözölve nálunk, én Adore vagyok. – Szólt a családfő. – Íme a feleségem Annine, és a lányom Vimira.
Bólintottam majd helyet foglaltam az asztalnál. Nekem szokatlanul asztalfőn ehettem, hiszen vendég voltam. Az ebég egyszerű volt, és finom.
– A lányom talált téged a tó parton. – Szólt mintha bele látna a fejembe.
– Ájultan feküdtél, és ez a fura szerkezet volt nálad. – S a kezembe adta a mobilom. – Elárulod mire jó?
– Ezzel tudok a beszélni másokkal akik messze vannak tőlem. Tényleg mennyit is írunk?
– Az Úr 1494. esztendejében járunk.
– Vajon hogy kerültem több mit 500 évvel vissza az időben? És ki lehetek én?
– Az elsőre nem tudom a választ, a másodikra talán ez a táska válaszol. – Ezzel az asztalra tette az övtáskámat.
– Az irataim is benne vannak? – Már nyúltam is érte… – Hmm… Igor vagyok.